Klímavészhelyzetet hirdettek Berlinben

Európa

Az úgynevezett klímavészhelyzet megállapításáról döntött keddi ülésén a berlini tartományi kormány (szenátus), a 16 német tartomány közül elsőként.

A kormány környezetvédelmi, klímavédelmi és közlekedési ügyekért felelős tagja – szenátora -, Regine Günther, a Zöldek politikusának előterjesztése alapján a határozatban megállapították, hogy a globális felmelegedés klímavédelmi vészhelyzetet idézett elő, amely az eddiginél nagyobb éghajlatvédelmi erőfeszítéseket követel meg a német főváros vezetésének szintjén is.

Ezért átdolgozzák a tavaly elfogadott városi klímavédelmi programot, és bevezetik, hogy meg kell vizsgálni valamennyi tervezett szenátusi döntés lehetséges éghajlatváltozási hatását.

Az új klímapolitikai irányvonal azt hivatott elősegíteni, hogy Berlin a párizsi nemzetközi klímavédelmi megállapodás alapján minél hamarabb elérje az úgynevezett klímasemlegességet – áll a szenátus közleményében, amely szerint a cél elérése érdekében további intézkedéseket tesznek majd a Berlin szén-dioxid-kibocsátásának csökkentésére.

Sajtóbeszámolók szerint a szociáldemokraták (SPD), a tőlük balra álló Baloldal (Die Linke) és a Zöldek koalíciójában feszültséggel terhes folyamat volt a klímavészhelyzet elismerése. Abban ugyan egyetértenek a koalíciós pártok, hogy az eddiginél többet kell tenni az éghajlatváltozás feltartóztatásáért, de Regine Günther előterjesztését a szociáldemokraták és a Baloldal részéről tartalom nélküli “látványpolitikának” minősítették, és elfogadását a viták miatt el is kellett halasztani egy héttel.

A keddi ülésen végül abban állapodtak meg, hogy a területért felelős szenátor januárra előkészít egy konkrét intézkedésekből álló csomagot, amely kormányzati szervekre lebontva sorolja fel, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem milyen konkrét teendőket jelent Berlinben.