Magyarországon kétféle orvosi rendelvény létezik: a vény és a megrendelőlap. Amíg az orvos
által a beteg számára névre szólóan kiállított vénnyel a beteg vényköteles gyógyszereket válthat
ki a gyógyszertárban, addig a megrendelőlappal maguk az orvosok rendelnek ilyen
gyógyszereket a gyógyszertáraktól az orvosi praxisuk során elvégzendő kezelések keretében való
felhasználás céljából úgy, hogy a megrendelőlap nem tartalmazza azon beteg nevét, akinek a
megrendelt gyógyszert szánják. A magyar jog értelmében a magyarországi gyógyszertárak a más
uniós tagállamban tevékenységet folytató orvos által kiállított vény alapján kiadhatnak
gyógyszereket, megrendelőlapot viszont csak a Magyarországon praktizáló orvosoktól
fogadhatnak el.
A magyar hatóságok egy magyarországi gyógyszertárat 45 millió forint összegű pénzbírsággal,
illetve a működési engedélyének visszavonásával sújtottak azért, mert az érintett patika egy brit
egészségügyi társaság, illetve egy osztrák orvos által kiállított megrendelőlapok alapján e
személyeknek vényköteles gyógyszereket adott el.
A gyógyszertár bírósági úton támadta meg a magyar hatóságok határozatát azt állítva, hogy a
határon átnyúló egészségügyi ellátásokról szóló irányelv1
előírja a más tagállamokban kiállított
orvosi rendelvények elismerését, úgy, hogy e jogszabály a rendelvények tekintetében nem tesz
különbséget a vény és a megrendelőlap között.
Az ügyben eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság azt kérdezi az Európai Bíróságtól,
hogy a más tagállamban kiállított orvosi megrendelőlap alapján vényköteles gyógyszerek
kiadását megtiltó magyarországi szabályozás összhangban van-e az irányelvvel, illetve a
szolgáltatásnyújtás szabadságának az elvével.
A mai napon meghozott ítéletében a Bíróság megállapítja, hogy a rendelvényeknek az
irányelvben előírt elismerése kizárólag azon rendelvényekre vonatkozik, amelyeken többek
között az érintett beteg neve is szerepel (az ítélet 44. pontja).
Márpedig mivel a szóban forgó megrendelőlapok nem tartalmazzák az azon beteg
beazonosításához szükséges adatokat, akinek a megrendelt gyógyszert szánják, ezért nem
tudják azon beteg biztonságát és egészségét biztosítani, aki e gyógyszert végül megkapja, mivel
e beteg az ilyen megrendelőlapok kiállításakor még nem ismert (45). Másrészt a kérdéses
megrendelőlapoknak nem az a céljuk, hogy lehetővé tegyék a beteg számára, hogy hozzájusson
a gyógyszerekhez, hanem hogy az egészségügyi szakember vagy az egészségügyi ellátást nyújtó
intézmény gyógyszerrel való ellátását tegyék lehetővé annak érdekében, hogy az egészségügyi
ellátásokkal kapcsolatos tevékenységük keretében azokat később felhasználhassák (45).
Minderre figyelemmel a rendelvények tekintetében az irányelvben előírt elismerési
kötelezettség nem vonatkozik a jelen ügyben érintett megrendelőlapokra, és ebből
következően az e megrendelőlapok elismerését megtagadó magyar szabályozás nem
ellentétes az irányelvvel (47).
A Bíróság ugyanakkor megállapítja, hogy a vitatott magyar szabályozás a Magyarországon
rendelvény alapján kiadható gyógyszereknek a gyógyszertárak általi, megrendelőlapok alapján
történő kivitelének megakadályozását eredményezi, noha ugyanezen gyógyszereknek
ugyanazon megrendelőlapok alapján az említett tagállam területén a gyógyszertárak által
történő értékesítése megengedett (66). Ennélfogva a szóban forgó szabályozás jobban érinti az
ilyen gyógyszereknek a Magyarország piacáról való kivitelét, mint az ugyanezen gyógyszereknek
e tagállam nemzeti piacán való forgalmazását (66). Következésképpen e kivitel a mennyiségi
korlátozások és az azokkal azonos hatályú intézkedések alkalmazásának az áruk szabad
mozgásának elvéből eredő tilalma hatókörébe tartozik (60 és 66).
A Bíróság szerint mindazonáltal a kérdéses szabályozás a magyar lakosság stabil, biztonságos
és színvonalas gyógyszerellátásának biztosítására irányulva olyan célkitűzést követ, amely
alkalmas az áruk szabad mozgása korlátozásának az igazolására (77). Ugyanis, ha a szóban
forgó megrendelőlapok segítségével lehetséges lenne a rendelvény alapján kiadható
gyógyszereknek a valamely másik tagállam területén való betegellátás céljából történő – akár
jelentős mértékű – kivitele, abból az következhetne, hogy Magyarországon elégtelenné válhatna
a gyógyszertárak ellátása, következésképpen adott esetben a betegek rendelvény alapján
kiadható gyógyszerszükségleteit sem lehetne elégséges mértékben fedezni (76).
A Bíróság szerint a kérdéses szabályozás arányos is, mivel egyrészről nem merült fel arra
vonatkozó információ, hogy a más tagállamokban kiállított névre szóló vényeket
Magyarországon nem ismernék el, másrészről pedig, jóllehet az egyéb tagállamok egészségügyi
szakembereinek Magyarországon rendelvény alapján kiadható gyógyszerekkel való ellátása
ténylegesen nem megengedett a szóban forgó megrendelőlapok alapján, ugyanakkor egyéb
módon, például szabályozott gyógyszer-nagykereskedelem útján, úgy tűnik minderre mégis
lehetőség van (78). Ez utóbbi feltétel teljesülésének az ellenőrzése mindenesetre a magyar
bíróság feladata (78).
Ilyen körülmények között a Bíróság kimondja, hogy az arányosság kérdésében a nemzeti bíróság
által elvégzendő vizsgálat eredményétől függően, a vita tárgyává tett magyar szabályozás nem
ellentétes az áruk szabad mozgásának az elvével (82).
E tájékoztató a sajtó részére készített nem hivatalos kiadvány, amely nem köti a Bíróságot.
