A személygépkocsival közlekedők körében is bevezetik az elektronikus útdíjfizetést Csehországban

Európa

Csehországban 2021 januárjától vezetik be az elektronikus útdíjfizetési rendszert a személygépkocsival közlekedők esetében is – jelentette be Lenka Rezková, a közlekedési minisztérium szóvivője a kormány hétfői ülése után.

A szükséges törvénymódosítást a parlament június végén hagyta jóvá, a közlekedési tárca most véglegesítette az elektronikus útdíj bevezetésének feltételeit.

A személygépkocsit használók jelenleg sztrádabélyeges útdíjrendszerben használják az utakat, amit 1995-ben vezettek be. Rezková szerint 2020 lesz az utolsó év, amikor még sztrádabélyegeket kell vásárolniuk az autósoknak.
Az éves sztrádabélyeg ára jelenleg 1500 korona (19 500 forint), s ez az összeg az elektronikus útdíj bevezetése után legalább két évig nem fog emelkedni.

A sztrádabélyegeknek jelenleg három változata van: tíznapos, egy havi és éves, ami a jövőben sem változik. Lényeges módosítás azonban, hogy az éves illeték ezentúl attól a naptól lesz érvényes 12 hónapig, amikor azt az autós megveszi. Eddig a sztrádabélyeg a naptári évben volt érvényes függetlenül attól, mikor vette meg azt valaki. A tárca mérlegelte az egynapos kuponok bevezetését is, de kiderült, hogy ez nem lenne gazdaságos.

Az útdíj befizetését a kocsik rendszáma alapján az elektronikus rendszerben kamerákkal fogják ellenőrizni. A rendszer lehetővé teszi, hogy a jövőben bevezessék a regionális útdíjat is. A téma pillanatnyilag mérlegelés tárgya.
Jelenleg a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók fizetnek útdíjat elektronikusan Csehországban. Ezt 2007-ben vezették be, az állam éves bevételei ebből mintegy tízmilliárd koronára rúgnak. A sztrádabélyegek eladásából tavaly több mint ötmilliárd korona folyt be az államkasszába. A közlekedési minisztérium számításai szerint az elektronikus útdíjrendszer kiterjesztése a személygépkocsikra mintegy 220 millió korona pluszbevételhez juttatná az államkasszát. Ugyanakkor a rendszer üzemeltetése olcsóbb lenne, mint a jelenlegi sztrádabélyeges rendszeré.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.