Felfüggesztették az EU-csúcsot

Európa

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke felfüggesztette az európai uniós csúcstalálkozót, hogy kétoldalú megbeszéléseket folytasson a tagállamok vezetőivel – írta az Európai Tanács elnökének szóvivője Twitter-üzenetében vasárnap késő este.

Preben Aamann közölte, hogy a kétoldalú megbeszélések befejezését követően az EU-csúcs folytatódik.
A szóvivő a tagállami vezetőkkel tervezett bilaterális tárgyalások számát illetően nem adott tájékoztatást. Egy másik diplomata azt mondta, hogy “hosszabb szünetre” számít a plenáris tanácskozáson.

A Politico hírportál egy diplomatától úgy értesült, hogy a csúcstalálkozón egyelőre nem értek el előrelépést.
A tagországok állam-, illetve kormányfői vasárnap este kezdtek rendkívüli találkozót Brüsszelben, ezen egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.

Az Európai Bizottság következő elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé. Ennek ellenére a pártcsaládok – a folyamat demokratizálására hivatkozva – a 2014-es tisztújítás előtt csúcsjelölti rendszert vezettek be azzal a céllal, hogy azon pártcsalád jelöltje kapja meg a brüsszeli bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak. 2014-ben az állam-, illetve kormányfők többségi szavazással, magyar és brit ellenvetés mellett úgy döntöttek, hogy az Európai Néppárt jelöltjét, Jean-Claude Junckert jelölik a testület élére.