Erdogan: Ankara elkötelezett az európai uniós csatlakozási tárgyalások mellett

Európa

Törökország továbbra is elkötelezett a teljes jogú tagságot célzó európai uniós (EU) csatlakozási tárgyalások mellett – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön az ankarai államfői palotában, ahol az újonnan elkészült igazságügyi reformterveket ismertette.

Reményét fejezte ki, hogy a tárgyalási folyamat mihamarabb lezárul. “Ez legalább olyan fontos Európának, mint nekünk” – hangsúlyozta.

A török államfő kijelentései egy nappal követték az Európai Bizottság (EB) friss bővítési jelentését, amelyben a brüsszeli testület a jogállamiság és az alapvető jogok törökországi helyzetének további romlásáról írt. A török külügyminiszter-helyettes már szerdán reagált a dokumentumra, a brüsszeli értékelést elfogadhatatlannak, az abban található bírálatokat jogtalannak és aránytalannak minősítette.

Erdogan csütörtöki felszólalásában az igazságügyi reformról azt mondta: a mostani terveknek köszönhetően az emberek jobban fognak bízni az igazságszolgáltatási rendszerben, a befektetési környezet pedig kiszámíthatóbb lesz.

A török államfő kiemelte: a reformok alapvetően két ponton nyugszanak. Az első a demokrácia megerősítése és a szabadságjogok kiszélesítése. Ennek keretében Ankara új megközelítésbe helyezi a szólásszabadságot, és mértékletesebben, csak kivételesebb esetekben alkalmazza az előzetes letartóztatás eszközét, a szabadlábon történő védekezés lehetőségét részesítve előnyben.

A reformok második pillére az igazságszolgáltatás függetlenségének és átláthatóságának fejlesztése – mondta Erdogan, nyomatékosítva, hogy még hatásosabban igyekeznek majd védeni az embereknek az igazságos bírósági eljáráshoz való jogát.

A török elnök egyúttal jelezte: az új szabályozás lehetővé teszi, hogy kifogásolt tartalom esetén ne egy egész internetes oldal, hanem csak a vonatkozó felület elérhetőségét korlátozzák. Elmondta azt is, hogy az egyetemi jogi képzést öt évre emelik, a hallgatók számát pedig csökkentik. Szintén közölte, hogy a módosítások révén megnyílik az út az erőszakmentes bűncselekmények miatt elítélt idősek, várandós nők és gyerekek házi őrizete előtt.

Törökország 1999-től hivatalos tagjelöltje az Európai Uniónak, a teljes jogú csatlakozásról szóló tárgyalások 2005-ben kezdődtek meg. A folyamat azonban az utóbbi években holtpontra jutott. Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács 2016 decemberében úgy döntött, hogy a 2016. július 15-ei törökországi puccskísérletet követő tisztogatások mértéke miatt az EU nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Ankarával. Az Európai Parlament (EP) is éles bírálatokat fogalmazott meg Törökországgal szemben, a képviselők már két állásfoglalásban is a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelték, idén február közepén pedig az EP külügyi bizottsága fogadott el egy olyan jelentéstervezetet, amely szintén a folyamat felfüggesztését szorgalmazza.

Az Európai Bizottság szerdai jelentése szerint a tárgyalások szüneteltetésére okot adó tényezők máig fennállnak.
A 35 megvitatandó fejezet közül 11 év alatt – 2005 és 2016 között – csak 16 fejezetet sikerült megnyitni, és mindössze egyet tudtak lezárni, a tudományos és kutatási szabályozással foglalkozó fejezetet.