Új hatástanulmányok: Az Erasmus+ program fordulópontot jelent az európai diákok életében

Európa

Az Európai Bizottság ma közzétett két független tanulmányt az Erasmus+ program hatásairól. A tanulmányok azt mutatják, hogy az Erasmus+ segít a diákoknak abban, hogy sikeresebbek legyenek magán- és szakmai életükben, az egyetemeknek pedig abban, hogy innovatívabbakká váljanak.

A közel 77 000 diák és oktató és több mint 500 szervezet visszajelzéseire épülő átfogó tanulmányok az Erasmus+ program hatásait elemzik. Az eredményekből kiderül, hogyan támogatja az uniós program az európai fiatalokat az új digitális korszakra való felkészülésben, és miként segíti jövőbeli szakmai pályafutásukat. Az Erasmus+ ösztönzi az egyetemek innovációs kapacitását is, valamint nemzetközi szerepvállalásukat és azon képességüket, hogy meg tudjanak felelni a munkaerőpiaci igényeknek.

A tanulmányok fő megállapításai a következők:

  • Az Erasmus+ segíti a diákokat abban, hogy megtalálják a kívánt életpályát és gyorsabban állást találjanak
    Az egykori Erasmus+-ösztöndíjasok több mint 70%-a állítja, hogy jobban tisztában vannak azzal, milyen pályán szeretnének majd dolgozni, ha visszatérnek országukba. A felsőoktatásra gyakorolt hatásokról szóló tanulmányból az is kiderül, hogy 80%-uk a diplomaszerzéstől számított három hónapon belül elhelyezkedett, 72%-uknak pedig állításuk szerint a külföldi tapasztalatok segítettek az első munkahelyük megszerzésében. Az Erasmus+ programban részt vett tíz diákból kilenc állítja, hogy a külföldön szerzett készségeket és tapasztalatokat felhasználja mindennapi munkája során.
  • Az Erasmus+ előmozdítja az európai összetartozás érzését
    Az Erasmus+-diákok több mint 90%-a fejlesztette azon képességét, hogy közösen dolgozzon és együttműködjön eltérő kultúrájú emberekkel, és mindeközben érezze a közös európai identitást. A program a legnagyobb hatást azokra a diákokra gyakorolta, akik a csereprogram előtt kevésbé voltak meggyőződve az EU szerepét illetően, valamint akik a sajátjuktól kulturális értelemben eltérőbb országban voltak. Az Erasmus+ programban részt vevő összes diák közül a kelet-európai országokból érkezők azonosultak a leginkább az EU-val.
  • Az Erasmus+ támogatja a digitális átalakulást és a társadalmi befogadást
    Az Erasmus+ keretébe illeszkedő együttműködési projektek jobban felkészítik a részt vevő egyetemek többségét a digitális átalakulásra. Az új technológiák, valamint az innovatív oktatási és tanulási módszerek alkalmazása hozzájárul az egyetemek nemzetközi együttműködési és innovációs kapacitásának erősítéséhez. Az egyetemek Erasmus+ programban részt vevő dolgozói nyitottabbak arra, hogy a vállalati szférában dolgozókat is bevonják az óráikba. A tudományos dolgozók több mint 80%-a arról számolt be, hogy külföldi tapasztalata eredményeként innovatívabb tanterveket dolgoz ki. Ezenkívül a részt vevő egyetemek kétharmada állította, hogy az uniós szintű projektek ösztönzőleg hatnak a felsőoktatásban a társadalmi befogadásra.

További megállapítások szerint az Erasmus+ program egykori diákjai elégedettebbek a munkájukkal azokhoz képest, akik nem vettek részt külföldi mobilitásban. Életpályájuk nemzetközibb, és esetükben mintegy kétszer nagyobb annak az esélye, hogy külföldön dolgozzanak.
www.eu.hu