Földtörvény: az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének nyilatkozata az Európai Unió Bíróságának mai döntése kapcsán

Európa

Az Agrárminisztériumnak a magyar földtörvényre vonatkozó kötelezettségszegési eljárásban hozott mai uniós bírósági döntést kommentáló nyilatkozata kapcsán hangsúlyozzuk, hogy az Európai Bizottság nem részérdekeket szolgál, hanem az uniós szerződések őreként kötelessége, hogy biztosítsa az EU jogszabályainak megfelelő alkalmazását.


Mivel a Bizottság úgy látta, hogy a magyar szabályozás a haszonélvezeti jog megszüntetésével sértette a határokon átnyúló tevékenységet folytató uniós polgárok mezőgazdasági földhasználatára vonatkozó rendelkezéseket, 2014 októberében kötelezettségszegési eljárás formában párbeszédet indított abból a célból, hogy a magyar jogszabályok összhangba kerüljenek az uniós joggal. Miután Magyarország nem hozott intézkedéseket a helyzet orvoslására, a Bizottság 2016 júniusában a Bírósághoz fordult.

Az Európai Unió Bírósága ma – a Bizottság álláspontját megerősítve – megállapította, hogy a magyar szabályozás a Magyarországon fekvő mezőgazdasági földterületeken más tagállambeli állampolgárok javára fennálló haszonélvezeti jogok megszüntetésével megszegte a tőke szabad mozgásának elvéből és az Európai  Unió  Alapjogi Chartájában biztosított tulajdonhoz való jogból eredő kötelezettségeket. Az EU intézményei és a tagállamok közötti őszinte és lojális együttműködés, illetve a közösen elfogadott uniós jogszabályok érvényesülésének alapja a Bíróság döntéseinek mind az uniós intézmények, mind a tagállamok hatóságai részéről történő tudomásulvétele.

Az Európai Unió szívén viseli az európai – köztük a magyar – gazdák sorsát és sikerét. A Közös Agrárpolitikán keresztül támogatja a 22 millió európai gazdálkodó és mezőgazdasági dolgozó munkáját, valamint az adott ország igényeihez igazított vidékfejlesztési projekteket, ezzel is biztosítva a stabil, változatos és biztonságos élelmiszerellátást az Unió 500 millió polgárának.

www.eu.hu