15 kiállító várta az érdeklődőket a Debreceni Egyetem külügyi börzé

Egyetem
26. alkalommal rendezte meg az információs napot a Nemzetközi Iroda és a Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága, amelyen 15 kiállító várta az érdeklődőket a Főépület kerengőjében.

A Debreceni Egyetem számára kiemelten fontosak a nemzetközi kapcsolatok, hogy hallgatói nemzetközi környezetben is megmérettessék magukat, olyan ismeretekkel, szakmai, gyakorlati, kommunikációs, nyelvi kompetenciákkal gazdagodjanak, amelyeket csakis a mobilitási programok révén szerezhetnek meg

– mondta a Külügyi Börze megnyitóján Pető Károly.

A Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese kiemelte: az elmúlt években átlagosan az intézmény csaknem 400 hallgatója és 200 oktatója, munkatársa vett részt a mobilitási programokban.

Az ösztöndíjprogramok júliustól elsősorban a Pannónia Ösztöndíjprogram támogatásával valósulhatnak meg. Az eddigi visszajelzések alapján elmondható, hogy a korábban Erasmus+ programban szervezett ösztöndíjakhoz hasonló számban tudunk hallgatókat és oktatókat küldeni partneregyetemeinkhez. De ugyanilyen arányban tudunk diákokat, illetve kutatókat fogadni, köszönhetően a Debreceni Egyetem jelentős számú idegen nyelvi kurzusának. A kutatások is azt mutatják, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal, kompetenciákkal  rendelkező fiataloknak sokkal gördülékenyebb a munkaerőpiaci helytállásuk

– tette hozzá Pető Károly.

A hagyományos mobilitási formák, mint a külföldi részképzések és szakmai gyakorlatok mellett az új típusú rövid tanulmányutakról, kutatási ösztöndíjakról, intenzív képzésekről is tájékozódhattak a hallgatók a Külügyi Börzén, de a kiállítók között szerepeltek külföldi ösztöndíjbizottságok, kulturális szervezetek, önkéntes munkát, külföldi szakmai gyakorlatokat, illetve nyelvi képzéseket szervező cégek is.

Szeretnénk az újonnan belépő hallgatókat már a tanulmányaik elején, a tanév kezdetén megismertetni a külföldi tanulmányok, szakmai gyakorlatok lehetőségeivel, annak érdekében, hogy ezeket be tudják illeszteni a képzésükbe. A Nemzetközi Iroda a Pannónia Ösztöndíjprogram mellett a kisebb programokról is tájékoztatja a diákokat, mint a CEEPUS, ISEP, Fulbright, államközi ösztöndíjak vagy éppen a bilaterális szerződések révén létrejött cserekapcsolatok

– fejtette ki Jánosy Orsolya.


A Debreceni Egyetem mobilitási programjait koordináló Nemzetközi Iroda vezetője arra bátorította a hallgatókat és oktatókat, hogy tájékozódjanak a nemzetközi programok nyújtotta ösztöndíjakról és éljenek a támogatási lehetőségekkel.

Júliusban rekordszámú résztvevővel zártuk az Erasmus-programot és hasonló számú kiutazóval számolunk a Pannónia Ösztöndíjprogramban is. Az új programban a Debreceni Egyetem 650 millió forint támogatást kapott a 2024/2025-ös tanévre. Ez több mint 400 hallgató és csaknem 250 oktató számára nyújt mobilitási lehetőséget. Azt már most látjuk, hogy részképzésekre és szakmai gyakorlatokra a korábbi évekkel megegyező létszámú hallgató jelentkezett. A Pannónia Ösztöndíjprogramban azonban már nincsenek regionális kvóták, így jobban tudjuk a hallgatói igényeket is szolgálni, számítunk az Európán kívüli kapcsolatrendszer erősödésére is. Az idei tanévben már öt hallgatónk utazott Japánba, öt Dél-Koreába, hét orvostanhallgatónk pedig az Amerikai Egyesült Államokban végzi szakmai gyakorlatát. A rövid tanulmányutak támogatásával is intenzív érdeklődésre számítunk

– hangsúlyozta Jánosy Orsolya.

A szakmai rendezvényen elhangzott, hogy október 1-től megnyíltak a rövidtávú hallgatói mobilitások pályázati lehetőségei és a hallgatói szakmai gyakorlati célú pályázatok is folyamatosan benyújthatók. A 2024/25-ös tanév tavaszi félév részképzéseire a diákok október 7-ig nyújthatják be jelentkezésüket, novemberben pedig újabb pályázatok lesznek elérhetők az oktatók számára is.

A mobilitási programokról részletes információ a Nemzetközi Iroda honlapján érhető el.

– DE Sajtóközpont –