Hajós Alfréd-díjjal jutalmazzák a sikeres sportolókat a BME-n

Egyetem

Várja a jelöléseket a bírálóbizottság a díjra, amely az újkori olimpiák első magyar aranyérmét megszerző Hajós Alfréd építészmérnökre emlékezik. A BME Hajós Alfréd-Díj – az év legjobb hallgató sportolójának” elismerése.

A BME Szenátusa január 29-i ülésén alapította meg a „BME Hajós Alfréd-Díj – az év legjobb hallgató sportolójának” elismerést, amellyel hangsúlyozza, hogy az egyetemi tanulmányok és az élsport jól összeegyeztethető egymással a Műegyetemen.

A díjat a BME olyan aktív vagy passzív jogviszonnyal rendelkező hallgatója nyerheti el, aki az előző év május 1-től tárgyév április 30-ig terjedő időszakában kimagasló sporteredményt ért el, élsportolóként jó példát mutatott az egészség és testkultúra fejlesztésében, valamint a sportolói karrier és a tanulmányok eredményes összeegyeztetésében, továbbá sikereivel hozzájárult az Műegyetem hazai és nemzetközi hírnevének erősítéséhez.

Csiszár Emília nemzetközi rektorhelyettes a kezdeményezésről a bme.hu-nak elmondta, hogy „azokat a hallgatókat ismerjük el a díjjal, akik az élsportban is és a tanulmányaikban is sikeresek, és ezzel példát mutatnak hallgatótársaiknak a BME-n, ahol a sportsikereknek és az eredményes sportolói közösségeknek évszázados hagyományai vannak.”

A díjra a Rektor, a Kancellár és a nyolc kar Dékánja, vagy az általuk felhatalmazott személy tehet írásban javaslatot, a hallgató sporteredményeinek részletes bemutatásával és tanulmányi előmenetelének rövid ismertetésével. A kitüntetés odaítéléséről bírálóbizottság dönt, amelynek elnöke a nemzetközi rektorhelyettes, tagjai az általános kancellárhelyettes, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Testnevelési Központ igazgatója, az Egyetemi Hallgatói Képviselet sportért felelős delegáltja, valamint a Műegyetemi Atlétikai és Football Club (MAFC) tanárelnöke.

Az első kitüntetett 2024. május 11-én, a Műegyetem Szenátusának ünnepi ülésén veheti át a díjat. Idén a kari javaslatokat 2024. május 5-ig várja a bírálóbizottság a nemzetközi.rh@bme.hu címre, tekintettel az ünnepi esemény hagyományosnál korábbi időpontjára.

A BME számos kiváló sportoló hallgatóval és oktatóval büszkélkedhet. Tizenkilenc olimpiai bajnok végzett a Műegyetemen, akiknek névsora a Műegyetem honlapján olvasható. Legutóbb Varga Ádám kajakozó nyert olimpiai érmet a BME-ről. A Tokiói Nyári Olimpia Játékok ezüstérmese 2022-ben kezdte meg tanulmányait a BME Természettudományi Kar Fizika alapszakán. (A sportolót bemutató cikk itt olvasható, a szerk.)

A Műegyetem sportinfrastruktúrája egyedülálló a felsőoktatásban, a kampuszon vagy annak közelében lévő közel 4000 négyzetméteres sportlétesítményeivel (BME Sportközpont, BME Sporttelep). A Műegyetemi Atlétikai és Football Club (MAFC) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1897-ben alapított klubja, az ország egyik legnagyobb és legrégebbi hagyományokkal rendelkező sportegyesülete. A sportolási lehetőségeket a BME felvételi információs oldala is részletesen bemutatja.

(BME)