Debreceni Egyetem

21 debreceni professzor nyíltan kiállt az egyetemi modellváltás ellen

Egyetem

Mint ismert, a Debreceni Egyetem Szenátusa 2021.01.21-i rendkívüli és zárt ülésén – 65 igen, 0 nem, 3 tartózkodás mellett – támogatta az egyetem alapítványi formába kerülését.

A 21 Debreceni Professzor nevű Facebook-csoport nyílt levelet tett közzé, melyben azt írják, szemben a közleménnyel, nem történt széleskörű és intenzív egyeztetés az egyetem történetében talán legnagyobb horderejű változás tervéről, céljáról, indokairól, előnyeiről és hátrányairól, következményeiről. A szenátus tagjai sem kaptak és így nem is osztottak meg dokumentált információkat választóikkal, jóllehet ez az egyetemi, de nem csak az egyetemi demokrácia alapja.

Azt állítják, az egyetem közössége sem a 2021–24. évekre szóló Intézményfejlesztési tervet, sem a modellváltási stratégiát előzetesen nem ismerhette meg.

„Egyetemünk átvitele állami alapítványi formába – bár sok szempontból nem tűnik logikusnak (egyes jogszabályok megváltoztatása, a most beígért költségvetés-növelés az eddigi működési formán is sokat segítettek volna) – akár még elfogadható is lehetne az egyetemi polgárság többségének, de ha ez szinte titokban, diskurzus nélkül, a széles nyilvánosság kizárásával és néhány nap alatt történik, akkor erős a gyanú, hogy az átalakítás elsődleges célja nem az oktatás és tudományos színvonal emelése” – írják, és végül azt is hozzáteszik, hogy hiányolják „az értelmiségtől elvárt kritikus és konstruktív szellemű diskurzust” a modellváltási folyamatból

fogalmaz közleményében a 21 professzor, név szerint: Baranyi Béla, Bazsa György, Farkas Etelka, Fábián István, Gáspár Attila, Gát György, Hoffmann István, Joó Ferenc, Kónya József, Kövér Katalin, Losonczi László, Maksa Gyula, Nagy László, Nagy Noémi, Orosz István, Páles Zsolt, Polónyi István, Rurik Imre, Sóvágó Imre, Tóth Imre, Tóth Valéria, Várnagy Katalin

(Az aláírók valamennyien az MTA doktorai, hatan akadémikusok.)