Magyarország 2022-re megnégyszerezi a Fulbright program támogatását

Egyetem Ország

Az ITM-ben ma rendezett sajtókonferencián (2020.02.10.) jelentette be Marc Dillard, az Egyesült Államok nagykövet-helyettese, Perényi Zsigmond, az ITM európai ügyekért felelős államtitkára, valamint Jókay Károly, a Fulbright Bizottság ügyvezető igazgatója, a magyar kormányzat erőteljes támogatásáról szóló hírt.A magyar kormányzat a Fulbright Bizottság 1992-es fennállása óta 2019. végén hagyta jóvá az eddigi legnagyobb támogatást, 3 év alatt négyszeresére emelkedik az eddigi évi 50 millió forint, elérve a 200 millió forintot a 2022-es költségvetési évre.

Azonnali hatása az, hogy a kiutazó magyar diákok tandíjára fordítható összeg 33%-al nagyobb lesz már a 2020-21-es tanévben, valamint az amerikai és magyar oktatói, hallgatói ösztöndíj havi összegei egy versenyképesebb szintre emelkednek.

Az elmúlt közel 30 évben, a nagyszámú kiváló jelentkező miatt, egy várólista alakult ki évente, mely növelhette volna az oda ítélt ösztöndíjak számát 30-50%-al. Arra számítunk, hogy már a 2020-as, s minden további évben, ez a váró lista egyre rövidebb lesz, és több kiváló pályázó juthat ki az Egyesült Államokba.

A magyar és amerikai egyetemek, kutatóintézetek hozzájárulásának is köszönhetően, az ösztöndíjasok száma a szokásos évi 40-ről már 2020-ban megközelíti az 50-et, s 2022-ben várhatóan meghaladja a 60-at.

Továbbra is tartjuk magunkat a szigorú, kizárólag minőségen alapuló kiválasztáshoz. Az elbírálási folyamat több fordulós, ennek során 5-10 szakember véleményezi mindegyik pályázatot, illetve vesz részt a személyes interjúkban.

Fontos elvünk az, hogy minden szakterületről, minden magyar egyetemről, kutató intézetből és kulturális szervezetből várunk jelentkezőket. Eddig az ösztöndíjasaink harmada, fele nem fővárosi volt, s ehhez továbbra is tartjuk magunkat. Nagyjából egyenlő arányban osztjuk az ösztöndíjakat amerikai és magyar pályázók között.

Magyarország 160 országgal versenyez az amerikai Fulbrightos oktatók, hallgatókért, s ebben a versenyben két-háromszoros túljelentkezés van a Magyarország iránt érdeklődő pályázók körében.

A továbbiakban is minden szakterületről várunk jelentkezőket, de már a 2020-as tanévben nagyobb hangsúlyt helyezünk a műszaki, innovációs és természettudományok területére.

Megjelent a 2021-22-es kiírás, lásd: https://www.fulbright.hu/for-hungarians/

Várjuk a jobbnál, jobb pályázatokat 2021-22-re!

Jókay Károly