Mentortábor az egyetemen

Egyetem

Téli táborral folytatódott szerdán a Tanítsunk Magyarországért program a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, ahol mentorálást vállaló egyetemi hallgatók játékos vetélkedők keretében ismerkedtek a vámospércsi általános iskolásokkal.
A Tanítsunk Magyarországért program elsősorban kortárs mentori tevékenységen alapuló pályaorientációs és az iskolai lemorzsolódás csökkentésére irányuló kezdeményezés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által indított kezdeményezés célja, hogy egyetemi hallgatókból képzett mentorokkal támogassa a kistelepülésen élő általános iskolásokat, hogy sikerrel végezzék el általános iskolai tanulmányaikat, tudatosan készüljenek a középfokú oktatásba való átlépésre, valamint az átlépést követően megszakítás nélkül folytassák tanulmányaikat a középfokú végzettség megszerzéséig.
Forisek Péter tanárképzési főigazgató, a program debreceni vezetője a hirek.unideb.hu portálnak elmondta, hogy a 2019/20-as tanév I. félévében a Debreceni Egyetem 78 hallgatója végzett mentori tevékenységet Hajdú-Bihar megye tíz településének általános iskolájában, többségük folytatja a mentorálást a tavaszi félévben is. A február 4-5. között megrendezett téli táborban 7 további hallgató csatlakozott hozzájuk.
Az egyetemi mentorok csoportos és egyéni beszélgetések, valamint játékos vetélkedők és sportprogramok közben ismerkedhetnek meg leendő mentoráltjaikkal, a mostani kétnapos rendezvényen a Vámospércsi Mátyás király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25 7. évfolyamos diákjával.

A Tanítsunk Magyarországért program az 2019/20-as tanév II. félévében is lehetőséget teremt a csatlakozásra, amelynek első lépése a BTTKEM006 Tanítsunk Magyarországért elnevezésű, szabadon felvehető kurzus elvégzése.

 

unideb.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük