Nyírbátorban is közösséget építünk

Egyetem
Átadták a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ épületét kedden Nyírbátorban. Az intézményben a Debreceni Egyetem szeptemberben vidékfejlesztési agrármérnök szakon indít állami ösztöndíjas, kihelyezett képzést.

– A közösségi képzési központ révén, helyben megszerzett diploma erősebbé teszi a fiatalok kötődését. Ez az oktatási modell működtetésében új a magyar felsőoktatás rendszerében, azonban jelentősen segíti az egyetemek elérhetőségét – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A miniszter kiemelte: a Debreceni Egyetem kiváló partnere a képzési központnak, mivel regionálisan is hatalmas lehetőségekkel, valamint a legszélesebb oktatási spektrummal rendelkezik. Hozzátette: a felsőoktatás átalakításában fontosnak tartják, hogy a gazdaság igényeihez idomuljon a szakképzés, ezt a folyamatot is segíti a közösségi felsőoktatási központ. Nyírbátor pedig hallgatói ösztöndíj létrehozásával tovább támogathatja a fiatalok helyben maradását.

– A nyírbátori képzési központ egy új dimenzió. Nyírbátor egy iparilag fejlettebb terület, olyan cégek vannak jelen a településen, amelyek partnerei a Debreceni Egyetemnek is– jelentette ki Bács Zoltán.
A Debreceni Egyetem kancellárja hozzátette, hogy a jövőben a műszaki képzések irányába fordulhat ez az együttműködés.

– Nyírbátor felkerül a felsőoktatás palettájára – mondta ünnepi beszédében Belinszky Katalin, a Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ igazgatója. A központ létrejötte, egy olyan lehetőséget biztosít a hátrányos helyzetű Kelet- Magyarországnak, amely révén kiváló egyetemek hozhatják helybe képzéseiket és ezzel segítik a fiatalok helyben maradását.

– A közösségi képzési központ megjelenésének regionális hatása lesz – emelte ki a település polgármestere. Máté Antal szerint egyre több fiatal szerez majd itt diplomát és marad Nyírbátorban.

A Nyírbátor Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban szeptembertől vidékfejlesztési agrármérnöki képzést indít idén először a Debreceni Egyetem.

Sajtóiroda