Egyetemi tudás a haza szolgálatában

Egyetem

Tudományos, védelmi és innovációs kihívások címmel tartott szimpóziumot a Debreceni Egyetem és a Magyar Honvédség csütörtökön. A szakmai tanácskozáson a magyar haderő modernizációjáról és az ahhoz kapcsolódó kutatás-fejlesztési témákról egyeztettek a szakemberek.
– A Debreceni Egyetem számára nagy megtiszteltetés, hogy a maga eszközeivel szolgálhatja a Magyar Honvédség érdekeit. Az együttműködést erősíti, hogy a folyamatban lévő haderő-modernizáció az innovatív, minőségi hadászati megoldások irányába mutat, amelyhez a Debreceni Egyetem a legszélesebb oktatási-kutatási spektrumával megfelelő tudásbázist nyújt – jelentette ki Szilvássy Zoltán rektor a csütörtöki szimpózium megnyitóján.

Az egyetemi vezető hozzátette: az intézmény egyre erősebb műszaki és mérnöki, valamint anyag-, orvos-, gyógyszerész- és élelmiszertudományi kutatásai között olyan vizsgálatok, fejlesztések és innovációk szerepelnek, amelyek a honvédség számára is hasznosíthatók.

Maróth Gáspár nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos köszöntőjében kiemelte, hogy a hadiipari fejlesztés nem pusztán mérnöki kérdés.

– A lehető legszélesebb körű tudományos alappal rendelkező szellemi központot kell létrehozni, s ebben a Debreceni Egyetem az első számú partnerünk lehet. Ezt erősíti, hogy a jövő technológiáját jelentő űripari kutatások és a kapcsolódó képzések központjának a magyar kormány a Debreceni Egyetemet választotta – hangsúlyozta Maróth Gáspár.

Filótás István dandártábornok, a Magyar Honvédség Modernizációs Intézetének parancsnoka köszönetet mondott a Debreceni Egyetem vezetésének, amiért az elsők között vállalta, hogy részt vesz a védelmi célú kutatás-fejlesztési tevékenységben.

– Számos területen megindult az együttműködés, vannak már elkészült projektek, és sok még folyamatban van, megvalósítás előtt áll. A Debreceni Egyetem az elsők között írta alá a megállapodást a honvédelmi tárcával, és az nem maradt meg egy szimpla együttműködési megállapodásként, hanem szinte azonnal megkezdődött a gyakorlati megvalósítás – fogalmazott Filótás István.

A megnyitót követő plenáris előadásokon Maróth Gáspár kormánybiztos a haderő-modernizációról és a hadiipar fejlesztéséről beszélt, míg Filótás István dandártábornok a Modernizációs Intézet küldetését és tevékenységét ismertette. A szakmai program részeként délután egyetemi oktatók és kutatók, valamint a honvédség szakemberei részvételével a közös kutatási témákban tartottak workshopokat (Gépgyártás, Ipar 4.0, hadiipar fejlesztés; Szuperatléta projektek; Honvédelem és haderőfejlesztés a társadalomtudományok tükrében; Aerospace) az intézményben.

DE Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.