Élményeken keresztül ismerhették meg a különböző mérnöki szakmákat a fiatalok a Mi a pálya? című műszaki pályaválasztó fesztiválon, szerdán a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában.
A 4. ipari forradalom egyre nagyobb munkaerőkeresletet gerjeszt a műszaki pályákon, ebből kifolyólag pedig folyamatosan növekvő igény mutatkozik hazánkban is a szakképzett villamos szakemberekre. A megfelelő utánpótlásképzésért országos roadshow-n népszerűsíti a műszaki szakmákat a fiatalok körében a Magyar Elektrotechnikai Egyesület. A Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában tartott pályaválasztó fesztiválon az elektrotechnikai, műszaki, energetikai és vegyipari cégek mellett az intézmény Természettudományi és Technológiai Kara is bemutatkozott.
Kun Ferenc dékán köszöntőjében kiemelte, hogy a mérnöki pályára készülő tanulók számára a Természettudományi és Technológiai Kar képzésein keresztül vezet az út.
– Ez egy óriási lehetőség, hiszen a standjainknál látványos kísérletek és különleges műszerek kipróbálásán keresztül szerezhetnek élményeket a villamos- és vegyészmérnöki, valamint a geoinformatikus pályáról – hangsúlyozta Kun Ferenc.
Komolay Szabolcs alpolgármester a mérnökök iránti egyre növekvő kereslet kapcsán példaként hozta a Debrecenbe betelepülő műszaki vállalatokat, melyek megfelelő életpályát nyújtva egyre nagyobb létszámban foglalkoztatják az egyetemről kikerülő mérnököket.
A napjainkban zajló ipari forradalomról, az Ipar 4.0-ról beszélt Tirpák Zsolt. A Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója szerint egyre több magasan képzett szakemberre lesz szükség a technológia radikális megújulása miatt, ezért különösen fontos, hogy a fiatalok megfelelő élményeket szerezzenek a műszaki pályával kapcsolatban.
Nagy Géza, a rendezvény fő támogatója, az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. régióvezetője az elektromos áram fontosságáról szólva az érdeklődők figyelmébe ajánlotta a cég standjait, ahol a villamosenergia teljes útját megismerhették az ipari hálózattól a fogyasztókig, valamint felhívta a pályaválasztás előtt álló diákok figyelmét a cég és az egyetem duális képzéseire.
unideb.hu