Csak nyitottan!

Egyetem

Pályaválasztás előtt álló középiskolások számára tart bemutatót felvételi, képzési kínálatából január 16-án, hétfőn 9 órakor kezdődő nyílt napján a Debreceni Egyetem Műszaki Kara.
Az egész napos program során oktatók, hallgatók mutatják be a képzési kínálatot, az ipar követelményeinek teljesen megfelelő megújult szakokat és az új specializációkat a kar Ótemető utcai épületében.

A nyílt napon az érdeklődők megismerhetik az intézmény képzési sajátosságait, kiállítás, illetve előadások segítségével mutatkoznak be a gépészmérnöki, építészmérnöki, építőmérnöki, környezetmérnöki, műszaki menedzser, mechatronikai mérnöki alapszakok, valamint a ráépülő mesterszakok.
– A Debreceni Egyetem Műszaki Kara a hagyományos beiskolázási programjai mellett tavaly egy új programot indított, amelynek célja a középiskolások figyelmébe ajánlani a mérnöki pályát. Mindez Debrecen vezetésével egyeztetve nem csak a város intenzívebb ipartelepítést feltételeinek megteremtését szolgálja, hanem ezzel is növelnénk a település megtartó erejét. Ma a régió legkiválóbb diákjai közül viszonylag kevesen választják a mérnöki pályát, és akik választják, azoknak több mint fele Budapestre megy tanulni és a végzés után is csak kevesek térnek vissza. Ezért közös érdek, hogy Debrecenben ipari munkahelyek jöjjenek létre, ehhez viszont szakember is kell, amiről pedig a Debreceni Egyetem tud gondoskodni – mondta az unideb.hu portálnak Husi Géza oktatási dékánhelyettes.

Az utóbbi években nagy változáson ment keresztül a Műszaki Kar, ahol valamennyi szakon indul akkreditált alap- és mesterképzés, így a fiataloknak nem kell azért elhagyniuk a várost, hogy okleveles mérnökök legyenek. A kar laborháttere a pályázati forrásokból biztosított összesen 3,5 milliárd Ft támogatásnak köszönhetően teljesen megújult, sok tekintetben Magyarország és Európa legjobban felszerelt oktatási és kutatási laborjai jöttek létre.

– Az ipar jelenleg 4. forradalmán megy keresztül (Ipar 4.0). A Műszaki Kar ennek az új kihívásnak hatására teljesen átalakította képzési programját, órahálóit és az oktatandó témákat, és azok mennyiségét. Ennek megfelelően indítjuk új, specializált képzéseinket, előtérbe helyezve a duális oktatási formát – tette hozzá Husi Géza.

A nyílt nap időpontja: 2017. január 16.(hétfő) 9 óra
Helyszíne: Debreceni Egyetem Műszaki Kar (Debrecen, Ótemető u. 2-4.)

unideb.hu