Dobogós élelmiszer-mérnökök

Egyetem
Egy második és két harmadik helyezést értek el a Debreceni Egyetem élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök hallgatói a „Student on Bucovina” nemzetközi konferencián.

Magyar, romániai, spanyol, török és ukrán felsőoktatási intézmények hallgatói, fiatal kutatói mutatták be kutatási eredményeiket november 10-11-én Suceava-ban a nemzetközi élelmiszeripari konferencián. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élemiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Élelmiszertudományi Intézetét két oktató: Bérczesné Szojka Anikó egyetemi tanársegéd és Czipa Nikolett adjunktus, valamint öt élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnök szakos hallgató: Alexa Loránd, Bujáki Boglárka, Kántor Andrea, Tóth Andrea és Varga Csaba képviselte.

A megnyitó ünnepségen Czipa Nikolett bemutatta a Debreceni Egyetemet, a kart és az Élelmiszertudományi Intézetet a résztvevőknek, majd a 67 hallgató négy szekcióban ismertette saját szakterületét. A rangos mezőnyben második helyezett lett Alexa Loránd, aki a sörök ásványianyag-tartalmának hatását vizsgálja az emberi szervezetre. Bujáki Boglárka a meggy frissességének megőrzésre irányuló kutatásával harmadik helyezést ért el, csakúgy, mint Tóth Andrea, aki a szőlőből izolált gombák azonosításán dolgozik.

unideb.hu