Élménybiológia kisiskolásoknak

Egyetem

„Rovar-olimpián” is részt vehettek és saját darázs-garázst is készíthettek a gyerekek a Böszörményi úti campus nyári táborában.

Idén is népes gyereksereg vette birtokba a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusát július első hetében. A hét és tizennégy év közötti iskolások bebarangolták a Botanikus Kertet, bepillanthattak a kertészet, a Halbiológiai Labor, a Növénytudományi Intézet és az Állattenyésztési Telep életébe. Vetélkedtek „rovar-olimpián”, szabadtéri társasjátékokat ismerhettek meg és rengeteg mesét hallgattak.

Termésekből, természetben gyűjthető anyagokból készítettek játékokat és emléktárgyakat, egyedi pólókat festettek, valamint gyógynövényekből állítottak össze teakeverékeket. Mindezeken túl a Böszörményi úti campuson az országban elsőként megvalósult egyetemi madárbarát kert ötlete alapján mindenki elkészítette és haza is vitte a saját kis „darázs-garázsát”.

Az egyhetes, környezeti nevelés jegyében szerveződött programot az Agrároktatási és Kutatási Dolgozók Szakszervezete kezdeményezte, a Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék környezeti neveléssel is foglalkozó munkatársa, valamint a Napraforgó Waldorf Iskola pedagógusa vezette. A hagyományteremtő szándékkal tavaly indított nyári gyermektábort jövőre is megtartják az egyetem Böszörményi úti campusán.

unideb.hu