Szezonzáró mérkőzések a megye II-ben

Egyetem

Az egyetem két megye ll-ben érdekelt labdarúgó csapata is befejezi a bajnokságot ezen a hétvégén. A DASE itthon, a DEAC ll idegenben játszik.

A megye II. északi csoportjának utolsó játéknapján a már három hete bajnokként futballozó DASE a tizenharmadik helyen tanyázó Csontos Ferenc SE Fülöp együttesét látja vendégül az egyetemi sporttelepen. Pöszmet Tibor játékosai fantasztikus szezont tudhatnak maguk mögött, hiszen az eddig lejátszott 29 mérkőzésükből 22-t megnyertek, 4-et döntetlenre adtak és mindössze háromszor szenvedtek vereséget, így tizenegy ponttal vezetik a másodosztály mezőnyét. Az utolsó körben, hazai pályán mindenképpen győzelemre készülnek, hogy “jó szájízzel” ünnepelhessék az elsőséget.

Ősszel egyébként 7-0-ra nyertek a debreceni egyetemisták Fülöpön. Hogy hogyan sikerül Rácz Norberték szezonzárója, az szombaton 17 órától a Dóczy József utcai füves pályán kiderül.

Idei utolsó fellépésére készül Katona László alakulata, a DEAC II is, amely már sem előrébb, sem hátrébb nem végezhet a negyedik helynél. Annak a Nagyrábé Petőfi SK-nak az otthonába látogatnak szombaton, akik szintén nem mozdulhatnak már el semmilyen irányba a tabellán, egész biztosan a hatodik pozícióban zárnak. A tét nélküli találkozón azért joggal bízhatunk abban, hogy szemtanúi leszünk egy-egy szép megoldásnak, látványos gólnak, hiszen mindkét csapat felszabadultan futballozhat. Ősszel is gólzáporos, 8-3-as eredménnyel végeztek a csapatok, a debreceniek góljait akkor Hasilló (3), Bíró (2), Magi, Köstner és Katona szerezte. A mostani találkozót szombaton 17 órától játsszák Nagyrábén.

unideb.hu