Külföldön is népszerű a Debreceni Egyetem

Egyetem

Hazánkban a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb külföldi hallgató, 2000 óta megötszöröződött a számuk. Még mindig az orvosképzés a favorit.

– Százegy országból 4028-an választották intézményünket a 2015/2016-os tanévben. A külföldi fiatalok több mint háromnegyede, 3235 diák vesz részt angol nyelvű képzésben, míg negyede magyar nyelven tanul. Ezzel a Debreceni Egyetem a legnépszerűbb hazai intézmény a külföldi hallgatók körében, legyen szó orvosképzésről, vagy az egyéb szakokról. Az összhallgatói létszám 14 százaléka külföldi – ismertette Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

Az Oktatási Hivatal adatai alapján a külföldi hallgatók számát illetően a magyar intézmények ranglistáján a Debreceni Egyetem 4028 külföldi hallgatójával vezeti a sort, a Semmelweis Egyetem (3345) a második, a Szegedi Tudományegyetem (2820) a harmadik, a Pécsi Tudományegyetem (2776) a negyedik helyen áll, az az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (2257) az ötödik, a Budapesti Corvinus Egyetem (1856) pedig a hatodik.

– Az orvos- és egészségtudományi karok mellett, jelentős – kétszáz fölötti – a külföldi diákok száma a Gazdaságtudományi, Informatikai, Műszaki, Mezőgazdasági, Természettudományi és Technológiai Karon is. A műszaki képzésre több mint tízszer, az agrárképzésekre hatszor, az informatikai és jogi képzésre négyszer, a természettudományi képzésre kétszer annyi külföldi diák iratkozott be tavaly, mint tíz évvel ezelőtt. Különösen érdeklődnek a gazdálkodás menedzsment, gazdaságinformatikus, az építő- és gépészmérnök, programtervező informatikus és villamos-, valamint vegyészmérnök szakok iránt. Emellett az anglisztika, élelmiszermérnöki, előadóművészet, európai és nemzetközi üzleti jog, környezetgazdálkodási agrármérnöki szakokon is vannak külföldi hallgatók.

A professzor hozzátette: a Debreceni Egyetemen 1987-ben indult el az angol nyelvű orvosképzés, ám ma már az előkészítő és a mesterdiplomát adó kurzusokkal együtt 50 szakon oktatnak angolul. Ezt a tevékenységet 2007 óta a Nemzetközi Oktatást Koordináló Központ fogja össze. A képzések száma folyamatosan bővül új angol nyelvű szakokkal. Jelenleg a pszichológia alapszakot és a hidrobiológiai mesterszakot akkreditálják.

Az angol nyelvű orvostudományi képzéseken a kezdetek óta 1904-en kaptak diplomát, legtöbben, 1521-en általános orvosként végeztek, 254-en pedig fogorvosként – sorolta Jenei Attila, a Debreceni Egyetem Nemzetközi Oktatást Koordináló Központjának igazgatója.

– Hazánkban különösen hangsúlyos kitörési pont, ezért a kormány által is támogatott program a külföldi hallgatók számának emelése, amellyel az egyetemi bevételek is növelhetők. Az államközi egyezményeknek köszönhetően a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramban is egyre több a külföldi hallgató: 2015-ben 23 országból már 203-an érkeztek Debrecenbe – tájékoztatott az igazgató, aki azt is hozzátette, hogy a külföldi diákok a tandíjjal megegyező összeget költik el a debreceni szolgáltatóknál, gyarapítva ezzel a városi bevételeket is.

Jenei Attila arra is kitért, hogy a Debreceni Egyetemen minden rendelkezésre áll a minőségi oktatáshoz a megfelelő infrastruktúrától az angolul jól beszélő tanárokig. Az elmúlt években TÁMOP-pályázatok révén még több oktató kapott felsőfokú nyelvi képzést, és a klinikai ápolók is részt vehettek középfokú kurzusokon.

A Debreceni Egyetemnek több mint 30 országban van partnerkapcsolata oktatási tanácsadó cégekkel, melyek a pályaválasztás előtt álló, külföldön tanulni kívánó diákokat és családjaikat segítik információkkal többek között Japánban, Vietnámban, Iránban, Dél-Koreában, Ghánában, Nigériában. Ennek megfelelően ezekből az országokból érkezik a legtöbb diák, Nigériából például több mint 600-an. Az említett országok mellett több százan jöttek Izraelből, Izlandról, Kínából, Törökországból, és jelentős a brazil, ciprusi, jordán, egyiptomi, indiai, szaudi, tajvani diákok száma is. Az intézményválasztás során a képzés ára mellett még fontosabb szempont a minőség.

– A harmadik világ országaiban különösen nagy dicsőség a diploma. Egy egész falu ünnepli a hazatérő fiatalokat, akiknek 60-70 százaléka saját hazájában kíván munkába állni a világon mindenhol elfogadott debreceni oklevéllel. A képzés színvonalát mutatja, hogy azokban az országokban is eredményesek a Debrecenben végzett hallgatók, ahol különbözeti vizsgát kell tenniük a munkába lépés előtt – mondta el Jenei Attila.

Április 22. – International food day a nemzeti sokszínűség jegyében

A külföldi diákok kultúrájukat és gasztronómiájukat is elhozzák Debrecenbe, és rendszeresen meg is mutatják mindazt az egyetemen. International food day címmel tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 22-én, pénteken az Egyetem téri kollégiumok előtt azt a nemzetközi főzőnapot, melyen ezúttal tizenöt ország csapatának specialitásait kóstolhatják meg az érdeklődők. A nemzeti különlegességeket ötfős zsűri értékeli, a legízletesebb ételt alkotó csapat pedig trófeát kap. Fakanalat ragadnak többek között a nigériai, indiai, equadori, japán, iráni, vietnámi és svéd diákok, akik az ízek mellett autentikus viseletekkel, zászlókkal, zenével idézik meg országukat, a kóstolójegyekből befolyt összeget pedig jótékony célra ajánlják fel. Tavaly háromezren látogattak el az eseményre, és több mint 800 ezer forintot gyűjtöttek a beteg gyermekek javára.

Az idei rendezvény a jótékonyságon túl a környezetvédelemre is felhívja a figyelmet. A Debreceni Egyetem vezetése és a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága hagyományteremtő céllal kerékpáros felvonulást szervez a Föld Napja alkalmából április 22-én, pénteken 9 órától. (Gyülekező 8 órától a Főépület előtt.) A közelmúltban átadott UniBike kerékpárokon kilencven hallgató és dolgozó pattan nyeregbe, és teker az Egyetem térről a Kossuth térig, majd vissza. Útközben a város lakossága is csatlakozhat a menethez. Aki pedig megéhezik, biztosan talál kedvére valót a nemzetközi ízkavalkádban.