„Fogmérnököket” képeznek

Egyetem

Nagy utat járt be az idén negyven éves fogorvosképzés a Debreceni Egyetemen: ma már a mosoly is tervezhető a digitális technológiával.

A Debreceni Egyetemre 1976-ban vették fel az első fogorvostan-hallgatókat (előtte az általános orvosokat képezték át fogorvossá), az azóta eltelt negyven év alatt magyar, valamint angol nyelven több mint 1200 hallgató szerzett diplomát. Sokat változott a képzés feltételrendszere, és nagy átalakuláson ment át az oktatás is.

– A négy évtizeddel ezelőtti kicsit mostoha infrastrukturális körülményeket ma már közép-európai szinten is egyedülálló technikai felszereltség váltotta fel a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán. Napjainkban a hallgató minden mozdulatát számítógép követi, így bármikor vissza lehet keresni és összehasonlítani a diák fejlődését. Mondhatni „fogmérnököket” képzünk, olyan fiatalokat, akik a legújabb digitális technológia alkalmazására is képesek: digitális lenyomatot tudnak venni a betegek szájüregéről, és mindazt három dimenzióban feldolgozni. Ez a rendszer alkalmas arra, hogy a röntgen által készített képet, az intraorális kamera felvételeit, valamint a lágy részekről készült képeket egyben láthassák a fogorvosok és a fogtechnikusok. Így válnak tervezhetővé nemcsak a fogpótlások, hanem az esztétikai fogászat, beleértve a mosolyt is – mondja a kar dékánja, Hegedűs Csaba. A professzor szerint a hallgatók által elsajátított különlegesen modern eljárások 10-20 év múlva lehetnek a napi rutin részei.

A kar a hazai fogorvosok számára is igyekszik elérhetővé tenni a legújabb módszereket, ezért tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Debreceni Fogászati Napok programsorozatot. Az idei továbbképzésen április 14-16. között mintegy ötszáz szakember ismerheti meg a legmodernebb technikákat a fogászat valamennyi szakterületén a szájsebészettől a fogszabályozásáig. A Kölcsey Központba a világ minden tájáról érkeznek nemzetközi szaktekintélyek – többek között Angliából, Görög-, Német- és Csehoroszágból, valamint Tajvanról is. Egy kormányközi pályázatnak köszönhetően ugyanis a távoli sziget felsőoktatási intézménye és a Debreceni Egyetem között rendszeresek a hallgatói csereprogramok.

Hegedűs Csaba hozzátette: a rendezvény lehetőséget ad arra, hogy a kar vezetői találkozzanak a környező megyék kamaráinak vezetőivel és főorvosaival, értékeljék a végzős hallgatók felkészültségét, valamint átgondolják, mivel segíthetik leginkább a frissdiplomások munkába állását.