Fiatal programozók találkozója

Egyetem

Hatvanegy csapat versenyzett november 29-én a Debreceni Egyetem Informatikai Kara által rendezett Regionális Programozó Versenyen.

Negyedik alkalommal hirdette meg az Informatikai Kar a programozó versenyt, amely mára az ország legnépesebb megmérettetésévé nőtte ki magát: hatvanegy háromfős csapat versenyzett és programozott vasárnap öt órán át Debrecenben.

– Középiskolásoknak és egyetemistáknak külön kategóriában rendezzük a versenyt, melyen több programnyelven lehet programozni az Informatikai Kar laboratóriumaiban. Idén minden korábbinál több csapat jelentkezett a versenyre, amely egyúttal azt is bizonyítja, hogy olyan pályát és érdeklődési kört választottak, ami az alkotás örömével jár együtt – mondta nyitóbeszédében Mihálydeák Tamás, az Informatikai Kar dékánja.

A csapatoknak mindkét kategóriában tizenkét feladatot kellett megoldaniuk, melyek zöme algoritmikai gondolkodást igénylő, számításigényes feladat volt.

A programozó versenyen külön díjazták a Debreceni Egyetem Informatikai Karának házi csapatait, az egyetemi kategóriát tíz feladat jó megoldásával a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem csapata nyerte, így ők vehették át a vándorkupát a tavalyi győztes – idén második helyezett – Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatóitól.

A középiskolások kategóriájában idén a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai győzedelmeskedtek tíz feladat helyes megoldásával.

Habár a felvételinél nem kaphatnak plusz pontot a versenygyőzelemért a gimnazisták, az Informatikai Kar viszont a debreceni intézménybe jelentkező első három helyezettnek rendkívüli ösztöndíj-kiegészítést biztosít.

A DEIK Regionális Programozó Versenyen a középiskolás csapatokat kísérő felkészítő tanárok számára a verseny ideje alatt az Informatikai Kar oktatói szakmai továbbképzést tartottak.