Hidrobiológus Fórum és megemlékezés

Egyetem

Konferenciával és emléktábla-avatással emlékeznek a hidrobiológus képzés alapítójára, Woynárovich Elek professzorra pénteken a Debreceni Egyetemen.

Száz évvel ezelőtt, 1915. november 14-én született Woynárovich Elek. A Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori rektorhelyettese 1937-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem természetrajz-kémia szakán szerzett abszolutóriumot, majd itt védte meg 1938-ban „Limnológiai tanulmányok a Horthy Miklós út melletti Feneketlen tón” című doktori disszertációját summa cum laude eredménnyel.

1961. szeptember 1-jétől a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Állattani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, és 1963–1966 között a tudományos rektorhelyettesi posztot is betöltötte. Ez az időszak a hidrobiológia hazai oktatása szempontjából mérföldkőnek számít, mivel 1966-ban kezdeményezésére kezdődött el és tíz éven keresztül folyt hidrobiológusok képzése Debrecenben. Bár a szak 1975-ben beleolvadt az akkor induló egységes biológus képzésbe, ez tekinthető a Debreceni Egyetemen 2008-ban akkreditált és 2009-ben elindított hidrobiológus mesterképzés jogelődjének.

A néhai professzor születésének századik évfordulója alkalmából a Természettudományi és Technológiai Kar Hidrobiológiai Tanszéke emlékülést tart november 13-án, pénteken 10.30-tól  a 2015-ös Debreceni Hidrobiológus Fórum keretében a Debreceni Egyetem Ökológiai Épületében.

A konferencia részletes programja ide kattintva érhető el.