DEAC: Irány Moszkva!

Egyetem

Bejutottak a Final Fourba, ketten All-Star csapattagok lettek, és a legértékesebb játékosnak járó díjat is a Debreceni Egyetem kosarasa kapta.

A Debreceni Egyetem kosárlabdacsapata először kapott meghívást a Nemzetközi Egyetemi Kosárlabda Ligába, melynek selejtező mérkőzéseit március 6-9. között rendezték meg az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban. Nagy Ágoston legénysége komoly kosárlabda-kultúrával rendelkező országok legjobb egyetemi gárdáival mérkőzött meg.

Szombaton kiváló játékkal a jekatyerinburgi Ural Egyetem csapatát győzték le 65-52 arányban, majd vasárnap a Lomonoszov Moszkva gárdája sem tudta megállítani a debrecenieket: simán nyertek 81-68-ra. Hétfőn a csoport negyedik csapatával, az addig szintén veretlen, címvédő Tallinni Technológiai Egyetemmel szálltak harcba az elsőségért.

A mérkőzésen végül az észt főváros egyetemistái bizonyultak jobbnak, de a továbbjutás szempontjából ez már nem számított. A csoport két legjobb csapata került be a moszkvai Final Fourba, ahol a grúziai selejtezőn legeredményesebben szereplő két gárdával küzdenek meg a Kupáért.

A debreceni forduló eredményhirdetésén minden csapat kupát kapott, a helyezettek pedig éremmel is gazdagodtak. A DEAC sportolóinak Jávor András rektorhelyettes akasztotta a nyakába az ezüstérmet. A debreceni kosarasok közül Nagy Botondot és Vas Viktort a forduló All-Star ötösébe is beválogatták, emellett Nagy Botond a torna legértékesebb játékosának járó (MPV) díjat is megkapta.

unideb.hu

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Bethlen utca

45 m2-es lakás kiadó
100 000 Ft

Debrecen, Petőfi tér

45 m2-es lakás kiadó
110 000 Ft

Debrecen, Hatvani István utca

lakás kiadó
50 000 Ft

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.