Mintegy 80 szakon indulhat a duális képzés szeptemberben

Egyetem

Minden adott ahhoz, hogy szeptemberben az országban mintegy 80 szakon sikeresen elindulhasson a duális képzés – közölte a képzésért felelős miniszteri biztos szerdán Debrecenben.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fontosnak tartja a felsőoktatási intézmények álláspontjainak és elképzeléseinek megismerését a meghirdetett duális képzések jövőbeni működtetésével kapcsolatban – tette hozzá Háry András, miután konzultált a Debreceni Egyetem (DE) szakmai vezetőivel.

Az egyeztetést követően a sajtónak elmondta: a 80 szak jó kezdetet jelent, és párhuzamosan kialakult a duális képzés minőségbiztosítási rendszere is azzal, hogy januárban megalakult a duális képzési tanács.

Utóbbi segíti a vállalkozásokat, hogy igényüknek megfelelő, azonnal hadra fogható, gyakorlatorientált szakembereket kapjanak a felsőoktatástól – fűzte hozzá a miniszteri biztos.

Háry András elmondta: országosan 350 vállalkozás érdeklődik a duális képzés iránt, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy sikeresen indulhasson a képzés szeptemberben.

Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese megjegyezte: egyetemükön az agrár és a műszaki képzési területen 60-65 hallgatóval kezdődik el a duális képzés szeptemberben. Egy évvel később az informatika, a természettudomány és a gazdaságtudomány képzési területek is bekapcsolódnak a duális oktatásba – fűzte hozzá.

Debrecenben nem teljesen új ez a fajta együttműködés, ugyanis 17 céggel korábban is volt szerződéses kapcsolata az egyetemnek, ez a jövőben, a duális képzés bevezetésével tovább fog szélesedni – mutatott rá az oktatási rektorhelyettes.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.