Nevelés, tudomány, gyakorlat

Egyetem

Házigazdaként írt alá stratégiai együttműködést a Debreceni Egyetem a Nemzeti Művelődési Intézettel a rangos tanácskozáson.

A Kárpát-medence egyik legnívósabb neveléstudományi konferenciájának ad otthont november 6-8. között a Debreceni Egyetem. Az Országos Neveléstudományi Konferenciát az MTA Pedagógiai Tudományos Bizottsága rendezi meg évente változó helyszínen. Az esemény idén a DE Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Programjának gondozásában nyílt meg. A tanácskozáson a tudományág legjelentősebb hazai és nemzetközi kutatói vesznek részt, akik az oktatással és neveléssel kapcsolatos aktuális kérdéseket, és a legújabb tudományos kutatások eredményeit vitatják meg.

– A konferencia mottója az „Oktatás és nevelés – tudomány és gyakorlat” nagyon aktuális napjainkban is, ami visszatükröződik a jelentkezők számában, és az előadások, poszterek témájában egyaránt – mondta Tóth Zoltán a konferencia elnöke.

A XIV. Országos Neveléstudományi Konferenciára csaknem félezer résztvevő regisztrált és több mint 300 tudományos előadás hangzik el. A hazai és külföldi előadók között több határon túli, Kárpát-medencében működő egyetem kutatói is képviseltetik magukat.

– Elismerés, hogy a Debreceni Egyetem ad otthont ennek a jelentős konferenciának. A tanácskozást kicsit magunkénak is érezzük, hiszen szellemi kapacitásainkkal tevékeny részét alkotjuk a programnak – fogalmazott Bartha Elek rektorhelyettes a konferencián, ahol a kulturális szakemberképzés tartalmának megújításáról írt alá stratégiai együttműködést a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Művelődési intézet. A rektorhelyettes a szerződés kapcsán elmondta: a képzés 1956-os indulása óta több mint kétezer közművelődési szakember került ki az intézményből.

– Az együttműködés ezt a képzést nyitja ki, külső gyakorlati helyszínként megerősítve a Nemzeti Művelődési Intézet szerepét – tette hozzá Bartha Elek. A megállapodás – a mostanihoz hasonló – közös tudományos rendezvények szervezésére is kiterjed.

– A közösségi művelődés terén hosszú távon kívánunk együttműködni a Debreceni Egyetemmel. A közös tudományos rendezvények szervezése mellett célunk, hogy a szakemberképzés az alap és a mesterképzési oldalon is megújuljon – fogalmazott Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet Főigazgatója.

A konferencián több mint 100 tudományos poszterbemutatót láthatnak a résztvevők. A könyvvásár és a digitális tábla bemutatón túl pedig a Magyar Örökség-díjas Hajdú Néptáncegyüttes előadása, illetve a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar oktatóinak és hallgatóinak koncertje – köztük a neveléstudomány területén zenepedagógiából doktoráló zenészek műsora – is szerepel a programok között.