Az informatika napjai

Egyetem

Tizennyolc cég vesz részt október 20-21-én-a 11. Informatikai Szakmai Napokon, amely több mint harminc előadást kínál a hallgatóknak.

A Debreceni Egyetem Informatikai Kara még meg sem alakult, intézetként működött, amikor a legelső szakmai napokat rendezték a hallgatóknak: a program célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a régióban jelen lévő informatikai cégeket és az egyetemistákat. Az október 20-21. között zajló rendezvényen hat cég állásinterjúkat is szervez, amelyek segítségével a hallgatók felkészülhetnek a valós, rájuk váró szituációra.

A cégek képviselői olyan előadásokat, prezentációkat tartanak, amelyek a mindennapi gyakorlatban előforduló informatikai problémákat tárgyalják, megmutatva a résztvevőknek, hogy mit jelent majd, amikor informatikusként dolgoznak. Az Informatikai Szakmai Napok sikerét jelzi, hogy meg kellett osztanunk a cégeket az őszi és tavaszi alkalmak között, olyan jelentős az érdeklődés. Jól látszik, hogy a vállalatok fontosnak tartják azt a tudást, azokat az eredményeket, amelyek az Informatikai Kart jellemzik, és szívesen alkalmazzák a nálunk végzetteket – mondta megnyitójában Mihálydeák Tamás dékán.

Az előadók között számos volt tanítványunk szerepel, idén külön kértek a cégeket, hogy próbálják meg a Debreceni Egyetemen diplomázott munkatársakat felkérni előadást tartani, hogy a jelenlegi hallgatók láthassák, milyen karrierlehetőségek állhatnak előttük – fogalmazott Rutkovszky Edéné, a dékáni hivatal vezetője.
Az előadások mellett a Microsoft alkalmazói versenyt is hirdetett a
hallgatóknak, akik az Office termékcsaládhoz kötődő tudásukat tesztelhetik. A szakmai programok mellett kézműves foglalkozás, sportprogram és számítógépes játékok versenye is színesíti a szakmai napokat, amelyen évről évre több száz hallgató szokott részt venni.