Lovas Rozi

Idegösszeomlásáról vallott Lovas Rozi

Bulvár

Évek óta az egyik legkeresettebb színésznő Magyarországon Lovas Rozi. Rengeteget dolgozik, megállás nélkül, ennek azonban soha nincs jó vége.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről! Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

Rónai Egon Húzós című podcastjának vendégeként árulta el a színésznő, hogy a Gólkirályság című sorozat forgatása nagyon kemény időszak volt számára. Mert nem csak ott kellett helyt állnia.

Nem az volt feltétlenül a legdurvább, hogy leforgattunk 12 órát egy nap, hanem hogy utána mentünk szépen játszani a színházba. Tehát az nem egy 12 órás nap volt, hanem hajnali négykor felvesznek kocsival, ötig, délután ötig, fél hatig forgatsz, utána elvisznek a színházba, és mondjuk, héttől lejátszol egy olyan előadást, ami tart 10 óra 25 percig, és akkor a következő nap gyakorlatilag pontosan ugyanilyen

– idézte fel azt a sűrű időszakot az életéből Lovas Rozi, szavait a story szemlézte. És ott volt még a Lányok-fiúk című előadásának bemutatója, az Itt érzem magam otthon forgatása és a Futni mentem is. Akkoriban alvásra nem sok ideje jutott, a szélsőséges időszaknak pedig következménye is lett. Egy előadás előtt fél órával megtörtént a baj.

Szerintem ilyen szoftos kis idegösszeomlásom volt, aminek a végén elvittek a mentők egy kis kivizsgálásra. El kellett hagyni azt az előadást, de másnap ugyanúgy forgattam, és még a következő másfél évet ugyanilyen tempóban. Nem ugyanilyenben, ennyire szélsőségesben, de forgattam, játszottam, forgattam, játszottam

– mesélte a színésznő, aki otthon is igyekezett 100%-ot nyújtani a gyermekeinek. Azon a nyáron a kimerültség miatt eljutott egy olyan szintre, hogy már mindentől pánikrohamai voltak, orvosi segítségre is szorul. Azóta jobban odafigyel arra, mennyit dolgozik.

Fotó: Facebook/Lovas Rozi