Vitray Tamás és felesége Ivens Éva

Megszólalt Vitray Tamás és újdonsült neje: így szerettek egymásba

Bulvár

A szerelem kortalan. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a 91 éves Vitray Tamás, aki nemrég – immáron negyedjére – ismét megnősült. Gyönyörű felesége operaénekes volt, és most már a Vitray-Ivens Éva nevet viseli.

A Vitray-házaspár az RTL Fókusz című műsorában mesélt a kezdetekről. Vitray Tamás elárulta, 5 éve laknak közel egymáshoz, de eleinte csak köszönőviszonyban voltak. Kapcsolatuk akkor fordult komolyabbra, amikor a tévés Youtube-műsorához keresett valakit, aki segítene a készítésében. Mivel a szakma nagyobb nevei nem értek rá, Vitray Évát kérte fel a gyártásvezetői szerepre. Leendő felesége pedig igent mondott.

“És akkor egyszer csak megtörtént az ajtóban…. Kikísértem, majd mondtam: beléd szerettem!”

– mesélte Vitray Tamás.

Éva így emlékezett vissza a kezdetekre:

“Amikor Tamás ideköltözött, 2019-ben, én már itt laktam, és itt találkoztunk, bár ismertük egymást több mint 35 éve. Találkoztunk fogadásokon, előadásokon… távolról követtük egymást. Rajta nőttem fel, mint mindenki ebben az országban. Ő a Vitray Tamás. Itt találkoztunk 2019-ben, és ahogy ő is mondta, szomszédok voltunk. Amikor indult a Csakazértis!, volt egy ilyen gondolat, hogy mi lenne ha segítenék, ha együtt dolgoznánk. És így történt. A többi pedig úgy, ahogy ő elmondta. Róla nem lehet olyat mondani, amit egy ország ne ismerne. Ő pontosan olyan, amilyen. Hiteles, ami lejött a televízióból vagy most a YouTube-csatornán a műsorban, ő ilyen.”

Felesége szerint Vitray Tamás a tökéletes férfi.

Vitray Tamás első felesége, diákkori szerelme, Vasvári Terézia volt, két fiuk született. Felesége második kisfiukkal volt állapotos, amikor a tévés azonban elhagyta családját, mert beleszeretett Földi Teri színésznőbe, akit feleségül is vett. Az a házasság is tönkrement, ezután pedig Vitray Kállay Bori színésznővel házasodott össze. 30 évig voltak férj és feleség, de néhány évvel ezelőtt a válás mellett döntöttek. A tévés pedig újra szerelmes lett és – ahogy a Story írja – csak azért is megnősült.