Zalatnay Cini nemcsak azért lép még fel, mert a zene az élete, hanem azért is, mert a fellépései nélkül nem tudna megélni. Elárulta, mindössze hatvanezer forint nyugdíjat kap.
A 77 éves énekesnő a Mandinernek mondta el, ha nincs havi négy fellépése, akkor nem tud megélni.
Hatvanezer forint a nyugdíjam, gyorsan teszem hozzá, azért csak ennyi, mert sok zenésztársammal együtt hiába fizettünk nyugdíj-járulékot 1989-ig, nincs nyoma a rendszerben, így nem is számít bele a nyugdíjunkba
– nyilatkozta Zalatnay Sarolta, aki addig áll színpadra, ameddig csak bírja kondival. Sokszor eszébe jut a londoni karrierje, akár világsztár is lehetett volna belőle, ha kint marad, de hazajött, mert egyrészt az édesanyja volt a mindene, másrészt ragaszkodott a hazájához. Ma már tudja, ha nem így dönt és Angliában él tovább, ma nem arról beszélne, hogy hatvanezer forint a nyugdíja. És hiába a nagy hazaszeretet, azt is tudja az énekesnő, hogy Kossuth-díjról sem nagyon álmodozhat, az ő korosztályában az arra érdemesek már régen megkapták az elismerést.
Az átkosban nem kaptam semmit, de nem csodálkoztam rajta, mert én voltam a nagyszájú Zalatnay, aki minek ugrál, de a rendszerváltás után is elmaradtak az állami elismerések
– mondta Cini, aki tudja, hogy sokan úgy vélik, nem is érdemelhetné meg a Kossuth-díjat, hiszen csalás miatt börtönben volt. Ő is tudja, hogy húsz évvel ezelőtt megbotlott, de szerinte hozzá kell tenni azt is, hogy nem a színpadon.
Néhány szem konyakmeggy miatt vonták be Zalatnay Sarolta jogosítványát