Pataky Attila és Orbán Viktor

Orbán Viktorral közös fotó díszíti Pataky Attila otthonát

Bulvár

A kép nem ma készült, de még mindig oly becses az énekes számára, hogy otthona falán lóg.

Március 15-e kapcsán Pataky Attila egy videóban köszöntötte a magyarokat, a felvétel a FOREVER TV Hungary YouTube-csatornára került fel. Köszöntője után egy kisebb monológba kezdett az énekes, ebből idézett a 24.hu.

Ha veszélyben volt valaha a haza, s a nemzet fogalma, hát akkor ma veszélyben van úgy igazán. Hiszen már nemcsak az ünnepeinket, a történelmünket akarják eltörölni, hanem a nemzet fogalmát is, az is veszélybe került. (…) Ma itt vagyunk, hol vagyunk, pontosan ott, ahol évszázadokkal ezelőtt, hiszen most is meg kell harcolnunk nemzetünkért, hazánkért, becsületünkért, azért, hogy legyen még haza, legyen még értelme az életünknek

– mondta többek között Pataky Attila. Szavainál már csak a mögötte lévő háttér érdekesebb: látható a falon ugyanis egy olyan kép, amin Pataky Attila Orbán Viktorral együtt pózol, rajta van még az Edda másik tagja, Gömöry Zsolt is. Egyikük sem fiatal már a képen, de még mindig annyira fontos az énekes számára, hogy kiemelt helyen található az otthonában.

https://youtu.be/54hYWspFPa4