Tuvic Aleksandra boldogan vett részt a Farm VIP-ban, csak nem látszott rajta a botox miatt

Bulvár

A Nagy Ő egykori jelöltje is részt vett a Farm VIP idei szériájában, ahonnan neki kellett elsőként távoznia.

Mivel az első termelési versenyen a sárga csapat maradt alul, nekik kellett Farmgyűlést tartanuk: a legtöbb útilaput Görgényi Fruzsina színésznő kapta a társaktól, ő pedig Aleksandrát hívta párbajra… és győzte le – összegzi a csütörtöki nap eseményeit a Blikk. Így a versenyből elsőként Tuvic Aleksandrának kellett távoznia, akinek korábban Demcsák Zsuzsa műsorvezető azt mondta, nem látja rajta, hogy érzelmileg is megérkezett volna a műsorba. Aleksandra azonban teljesen máshogy látja ezt, meg is magyarázta, miért.

Én itt vagyok teljes mértékben, csak sok mimika sajnos nincs az arcomon. Ha ezt látjátok, én boldog vagyok, meg itt vagyok, csak kicsit sok volt a botox beköltözés előtt

– mondta őszintén Szandi, aki nagyon megnevettette társait szavaival.

Én már itt vagyok, a mimikám kicsit késik, de úton van, ígérem

– folytatta a fiatal lány, aki nagyon vidám pillanatokat okozott ezzel a műsorban.

Fotó: Facebook/aleksandra.tuvic