Jáksó László durván beszólt Sebestyén Balázsnak

Bulvár

Régóta eltűnt a médiából Jáksó László, ami egyáltalán nem hiányzik neki, az abban szereplőkről pedig markáns véleményt fogalmazott meg.

A Heti Hetes egykori műsorvezetője Ábrahám Róbert YouTube-on látható, Talk44 című műsorának vendégeként elmondta, szerinte 54 évesen már nem tudná ugyanazokat a vicceket hitelesen elsütni, mint régen, ezért is vonult vissza, illetve azért is, mert szerinte a média is otthagyta az összes olyan embert, aki körülbelül vele egy időben létezett benne – írja a Blikk.

Szerinte ma már nincsenek igazi műsorvezetők, már teljesen más a világ, mint a Vitray-féle televíziózás idején. Egykori munkatársáról, Havas Henrikről például így fogalmazott:

Havas egy hülye, egyem a szívét. Én nagyon kedvelem azóta is, de lássuk be, ő hülye

– mondta Jáksó László. A Rádió1 műsorvezetőjét, Sebestyén Balázst pedig még ennyire sem kímélte.

Vitray Tamás elmélete szerint, ha egy nagy szőrös s*gget mutatnának a televízióban, nyilván felháborodnának az emberek. Jönnének a levelek, telefonok. Kinn tartaná a tévé egy-két-három hónapig… és elfogynak a levelek. Még kinn tartja a tévé egy évig, majd leveszi. Ugyanaz a levéláradat jönne, csak azzal, hogy „hol a s*ggünk”

– fejtette ki a műsorban, hasonlatát Sebestyén Balázs nem akarta kommentálni. Ahogyan azt sem, amiket még mondott róla Jáksó. Szerinte van nála rosszabb és hülyébb is, de úgy véli, teljesen más valójában, mint amit mutat és amit gondolnak róla. Szerinte Balázsnak szerencséje volt.

Akkor is kinn tudott maradni, amikor úgy sértette meg a nőket, hogy tüntetés volt a rádió előtt. Volt egy szándék vagy egy jó menedzsment, és ő ott tudott maradni

– mondta Jáksó, aki szerint ők ketten soha nem fognak leülni beszélgetni egymással. Korábban is ez volt a véleménye róla, de nem mondta el, mert tudja, hogy akkor azt fogták volna rá, hogy irigy, pedig erről szó sincs.

A legnagyobb dühöm vele kapcsolatban, amikor elvállalta a Vundersön és Zuperszexi című late-night show-t, amiben szellentést gyújtottak meg, valamint azon röhögtek, hogy a 65 éves Boros Lajos mikrofonja ki van kapcsolva

– mondta el Jáksó László, miért nem kedveli Balázst többek között. A jelenleg dolgozó műsorvezetők közül Istenes Bencét tehetségesnek tartja, ahogyan Majkát is, igaz utóbbit emberileg már nem kedveli.

Fotó: Facebook/jaksolaszlomiklos