Hopp Csilla és L.L. Junior

Hopp Csilla látta, ahogy a kocsi kerekei áthajtanak Dávidkán

Bulvár

Zokogva idézte fel a három évvel ezelőtt történt tragikus baleset körülményeit Hopp Csilla, L.L. Junior volt párja a bíróságon.

Dávidka haláláért Csilla barátnőjét, Carment tartja felelősnek egyelőre a hatóság, szerintük neki kellett volna fognia a kisfiú kezét, amikor kiszaladt az útra és elgázolta az autó.

Csütörtökön a tanúk meghallgatására került sor az ügyben. P. Carmen azonban lemondott a tárgyaláson való személyes részvételről, s mivel engedélyezték neki, elhagyhatta a helyszínt – írja a Bors.

A gyászoló édesanya sírva idézte fel a történteket. Amikor Dávidka ki akart szaladni az útra, Carmen visszahúzta őt, ekkor a kisfiú Csilla és Carmen közé került. Ezután Csilla fogta a kezét, de kisfia kicsavarta az övét és megkerülve őket kiszaladt az útra. Ekkor történt meg a baleset. Csilla véginézte, ahogy az autó bal első és hátsó kereke is átmegy a kisfián, majd látta, ahogy Dávidka teste a magasba emelkedik.

L.L. Junior volt párja megvédte barátnőjét, Carment, szerinte nem hibázott a fiatal nő. Csilla örökké önmagát fogja vádolni, de azt is elmondta, a tragédia egy szerencsétlen baleset következménye volt, ami bárkivel előfordulhatott volna.