Ismét sorozatban láthatjuk Ábel Anitát

Bulvár

Ábel Anitát évtizedekkel ezelőtt ismerte meg az ország, amikor még gyerekként szerepelni kezdett a Szomszédokban. Most, 23 évvel később visszatér a műfajhoz.

A Blikk ugyanis megtudta, hogy az utóbbi években inkább tévésként, műsorvezetőként sziporkázó színésznő visszatér az alapokhoz, hiszen újra egy tévés szériában kapott főszerepet.

Ábel Anita a TV2 hamarosan induló Hazatalálsz című produkciójának egyik szereplője, a sorozat forgatásai már meg is kezdődtek. Nem is jött ez rosszul a műsorvezetőnek, hiszen nyáron kiderült, a Life TV több műsorát is megszünteti, így például az Ébredj velünk! című reggeli műsort is, melynek sztárjai, köztük Ábel Anita is hirtelen munka nélkül maradt.

Úgy tűnik azonban, nem sokáig kell mellőznünk őt, a TV2 napi sorozatában fog visszatérni.

Büszkék vagyunk rá, hogy a fiatal tehetségek mellett népszerű művészek is erősítik a Hazatalálsz színészcsapatát, akik közül az egyik Ábel Anita

– írta a lap megkeresésére a csatorna. A TV2 azt is elárulta, hamarosan a többi szereplő kilétére is fény derül.