Sam Rivers

Meghalt Sam Rivers, a Limp Bizkit basszusgitárosa

Világ

48 éves korában elhunyt Sam Rivers, a Limp Bizkit basszusgitárosa és alapító tagja,

A zenekar a közösségi médiában osztotta meg a hírt, Rivers-t nem „csak basszusgitárosként”, hanem „a hangzás lelkeként” említve.

„Az első közösen eljátszott hangunktól kezdve Sam olyan fényt és ritmust hozott, amelyet soha nem lehet pótolni. Tehetsége magától értetődő volt, jelenléte felejthetetlen, szíve hatalmas”

– írták az együttes tagjai.

Rivers halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A Limp Bizkit – Fred Durst, John Otto, DJ Lethal és Rivers felállásában – 1994-ben alakult. Hip-hop és rock elemeket vegyítő stílusával, valamint szókimondó, káromkodásokkal teli szövegeivel a ’90-es évek végének meghatározó zenekarává vált, és hozzájárult a keményebb hangzású zene főáramba kerüléséhez.

Legismertebb albumaik közé tartozik a Significant Other és a Chocolate Starfish and the Hot Dog Flavored Water, míg legsikeresebb kislemezeik között található a Take a Look Around és az első helyet elérő Rollin’ (Air Raid Vehicle).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Limp Bizkit (@limpbizkit) által megosztott bejegyzés