Hajléktalanok Debrecenben

“Össze van fosva, össze van hugyozva minden!” – Hajléktalankrízisre várnak megoldást a debreceni képviselőtől

Megszaporodtak a hajléktalanok Debrecenben, az Ötvenhatosok terén és környékén – hívta fel a figyelmet Facebook-videójában Herpergel Róbert korábbi önkormányzati képviselő, egykori jobbikos politikus.

Határ út felújítása Papp László

Elkezdődött a Határ út felújítása Debrecenben, Széles Diána megköszönte Papp Lászlónak és a kormánynak

A debreceni Határ út régóta mostohagyermeke a városvezetésnek, most viszont valami tényleg elkezdődött. A részletekről sajtótájékoztató keretében számolt be Papp László polgármester és Széles Diána alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője 2024. április 29-én.

Megáldották a józsai római katolikus templom új orgonáját,

Megáldották a józsai római katolikus templom új orgonáját, amit 1 millió forinttal az önkormányzat is támogatott

Megáldották a 2015-ben átadott Szent György-templom új orgonáját a búcsúi szentmisén. Az új elektromos orgona árához az egyházmegyén kívül a hívek is hozzájárultak, s az önkormányzat egymillió forintos támogatást nyújtott a hangszervásárláshoz – közölte Debrecen önkormányzata.