A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén.
Szoboszlai és Kerkez is kezdő volt, és mindkét magyar válogatott játékost a 78. percben cserélték le a francia fővárosban.
A 11. percben Désiré Doué addig cselezgetett a tizenhatos sarkánál, amíg tisztára játszotta magát, majd látványos mozdulattal a kapu hosszú felső sarkába lőtt. A brazil Alisson Beckert helyettesítő georgiai Giorgij Mamardasvili nem védhetett, mert a labda a lövés pillanatában megpattant Jeremie Frimpong lábán.
Az első félidőben a PSG akkora fölényben volt, hogy 75-25 százalék lett a labdabirtoklás aránya a javára, nyolc kapura lövése volt, ezzel szemben a Liverpoolnak egy sem. A 65. percben Joao Neves remek ütemű passza után Hvicsa Kvaracselia látványos cselsorozatba kezdett, majd öt méterről betalált, ezzel megduplázta a különbséget. A 87. percben Ousmane Dembélé a kapufát találta el.
Az angol bajnoki címvédő a második félidőben háromszor kísérletezett kapura lövéssel, de egyszer sem járt sikerrel.
A két gárda tavaly is találkozott egymással, akkor a 16 között a párizsiak kiejtették a Liverpoolt, és meg sem álltak a végső diadalig. Arne Slot vezetőedző tanítványai a március 3. óta lejátszott nyolc találkozójukból ötöt elveszítettek és csupán kettőt nyertek meg. Ezzel szemben a PSG továbbra is remek formának örvend, hiszen a legutóbbi öt összecsapását megnyerte.
Barcelonában a hazaiak a szünet előtt megfogyatkoztak, mert Pau Cubarsí a kaputól 21 méterre szabálytalankodott utolsó emberként a kiugró Giuliano Simeonéval szemben. Kovács István játékvezető előbb sárga, a videóbírós visszajátszás megtekintése után viszont piros lapot adott a vétkesnek. A szabadrúgást Julián Álvarez bombázta a hálóba, így a fővárosiak 1-0-ra vezettek a szünetben.
Az 53. percben Marcus Rashford szabadrúgását Juan Musso a keresztlécre ütötte, majd a hetvenedik percben Matteo Ruggeri pontos beadását Alexander Sörloth közvetlen közelről értékesítette. A katalánok mindkét félidőben – az emberhátrányban töltött másodikban is – többet birtokolták a labdát és több kapura lövésük volt, végül mégis 2-0-ra kikaptak, pedig előző négy hazai BL-meccsükön 19 gólt szereztek.
Ez a két csapat korábban kétszer ugyanebben a szakaszban csapott össze a BL-ben és mindkétszer – 2014-ben és 2016-ban – a fővárosiak örülhettek. A Barcelonának különösen nem megy a spanyol riválisok ellen nemzetközi porondon, ugyanis hét győzelem és hat döntetlen mellett 12-szer kikaptak, a korábbi 11 párharcból pedig csupán négyből jutottak tovább.
Az Atlético az előző hét idegenbeli BL-találkozójából csupán egyszer győzött, most viszont talán az egyik legfontosabb pillanatban járt sikerrel.
A visszavágókat jövő kedden játsszák. A BL döntőjét május 30-án a Puskás Arénában rendezik.
Eredmények, negyeddöntő, első mérkőzések:
Paris Saint-Germain (francia) – Liverpool FC (angol) 2-0 (1-0)
gólszerzők: Doué (11.), Kvaracselia (65.)
FC Barcelona (spanyol)-Atlético Madrid (spanyol) 0-2 (0-1)
g.: Álvarez (45.), Sörloth (70.)
piros lap: Cubarsí (Barcelona, 44.)
kedden játszották:
Real Madrid (spanyol)-Bayern München (német) 1-2 (0-1)
g.: Mbappé (74.), illetve Díaz (41.), Kane (46.)
Sporting CP (portugál)-Arsenal (angol) 0-1 (0-0)
g.: Havertz (91.)
A visszavágókat jövő szerdán rendezik.