A Debrecen saját közönsége előtt 36-25-re legyőzte az Esztergomot a női kézilabda NB I szombati rangadóján, amelyen a tabella harmadik helyezettje a negyediket fogadta.
Szeptemberben Esztergomban a Debrecen három találattal győzött és ezúttal is a hajdúságiak kezdtek jobban, 8-3-ra vezettek a tizedik percben. A DVSC ezt követően is uralta a találkozót, a remeklő Alicia Toublanc vezérletével 15-9-re is meglépett, a szünetre pedig az addigi legnagyobb, hétgólos különbséget alakította ki.
A mérkőzés kétharmadához közelítve már tíz találat volt a debreceni előny, a végjátékra így nem maradt nyitott kérdés. A DVSC hat ponttal az Esztergomot megelőzve áll harmadik helyen a tabellán, ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy az előző kiírásban újoncként bronzérmes királyvárosiak ebben az idényben leszorulnak a dobogóról.
Szucsánszki Zita megszerezte a 200. gólját esztergomi színekben. A DVSC sikeréhez Jessica Ryde 13 védéssel, Toublanc 11 találattal járult hozzá.
Mindkét együttes érintett még az európai kupaporondon: a Debrecen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutásért a dán Odensével találkozik, az Esztergom az Európa-liga magyar negyeddöntőjében a Mosonmagyaróvárral csap majd össze.
Eredmény:
DVSC Schaeffler-MOL Esztergom 36-25 (18-11)
Debrecen, 1300 néző. V: Sándor Gy., Szabó B.
DVSC: RYDE – TOUBLANC 11 (5), HÁMORI 3, JOVOVICS 7, Tóvizi 2, THORLEIFSDÓTTIR 2, PETRUS 5. Csere: Placzek (kapus), Juhász Kata 1, Sercien-Ugolin 1, SZABÓ NINA 4, Ivancok-Soltic, Vámos M, Grosch, Csernyánszki. Edző: Szilágyi Zoltán
ESZTERGOM: Bukovszky – Kovács Anett 1, Szucsánszki 2, Kisfaludy 1, FARAGÓ LEA 7 (4), Horváth Fanni 3, Schatzl Natalie 3. Csere: Parák (kapus), Ballai B. 1, Varga Emília 3 (1), Majoros K., Hajtai, Szmolek 2, Jacques 1, Teplán, Mlinkó 1.Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 9. perc: 7–3. 16. p.: 10–7. 22. p.: 15–9. 33. p.:20–11. 39. p.: 23–13. 45. p.: 28–16. 55. p.: 34–22.
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 8/5
Fotó: DVSC