Kondás Elemér

Kondás Elemér NB III-as klubnál próbál szerencsét

Sport

A magyar harmadosztály Észak-keleti csoportjának 15. helyén álló Tiszakécske csapatához szerződött Kondás Elemér, a DVSC korábbi vezetőedzője. Mint emlékezhetünk, Kondás irányítása alatt lett a Loki veretlenül bajnok a 2011/2012-es idényben.

“Felnőtt csapatunk gyenge szereplése miatt az FC Tiszaújváros elnöksége azt a döntést hozta, hogy megválik eddigi vezetőedzőjétől, Huszák Gézától, akinek tisztelettel megköszönve az eddig végzett munkáját, sok sikert és jó egészséget kíván”

– írta honlapján a klub.

A közlemény szerint a Huszákot váltó Kondás szerződése október 14-étől a szezon végéig érvényes.

Fotó: FC Tiszaújváros