Magyar Péter és Orbán Viktor

Magyar Péter elfogadta a miniszterelnök-jelölti vitameghívást, már csak Orbán Viktor válaszára vár mindenki

Szerdán kora este Csákberényben indult el Magyar Péter eddigi leghosszabb és saját bevallása szerint legfontosabb országjárása, amely az „Út a győzelembe!” nevet kapta. A Tisza Párt elnöke elmondta, hogy másfél év alatt ez lesz az ötödik kampánykörútja, és terveik szerint eljutnak mind a 3155 településre.

Török Gábor politikai elemző

Ezért bénázik a Fidesz a Tiszával szemben – Török Gábor szerint a szavazók többsége már döntött

Török Gábor politikai elemző szerint a Fidesz mindent megtesz a választási győzelemért, de eddigi támadásai nem gyengítették érdemben a Tisza Pártot. Elemzésében azt írta: a kormánypárt stratégiája egyelőre nem hozott áttörést, mert Magyar Péter mozgalma egészen másképp reagál, mint a korábbi ellenzék.

Részegen vergődött, lemond a fideszes képviselő – a hívek kérlelik, hogy ne tegye

Élénk vita bontakozott ki a közösségi médiában Nagykőrösön, miután a város egyik ismert kormánypárti önkormányzati képviselőjéről felmerült, hogy november 1-jén egy helyi szórakozóhelyen botrányos körülmények között viselkedett.

Kémiai labortórium

Magyar kutatók áttörést értek el a rákterápiában: új gyógyszer adhat reményt a daganatos betegeknek

A bőrrák és a tüdőrák növekedését gátolta, mellráknál teljes gyógyulást ért el magyar kutatók gyógyszerkísérlete, amelyet egyelőre állatokon végeztek. A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (TTK) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös fejlesztése új korszakot nyithat az antitumor terápiák történetében – közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat kedden.

Szentmártonkátai vasúti baleset

Súlyos tragédia Szentmártonkátánál: öt ember halt meg egy vonatbalesetben

Intercity vonat ütközött személyautóval a Pest megyei Szentmártonkátán, a Vasútsoron lévő vasúti átjárónál kedd este kilenc óra után, a járműben utazó hat ember közül öten életüket vesztették – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.

Németh Balázs tiszás aktivista lakásánál

Németh Balázs volt M1-es híradós elment fenyegetőzni egy tiszás aktivista lakásához

Németh Balázs, az állami kommunikáció örökmozgó arca, kedden újabb szintre emelte a kormányzati „tényfeltárást”: szelfibottal a kezében sétált be egy újpalotai lakótelepre, és arról forgatott videót, hogy „a Tisza Párt adatkezelési botrányának egyik áldozatánál” járt.

Gulyás Gergely

“A Tisza azokkal bánt el először, akik bíztak bennük” – most már biztos, hogy mindenki a Fideszre fog szavazni jövőre

A Tisza pártnak már ellenzékben is 200 ezer ember vált áldozatává – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi Facebook-bejegyzésében.