A Puzsér Róbert szervezésében április 12-e előtt tartandó Rendszerbontó Nagykoncert fellépői között eredetileg több neves előadó szerepelt volna, köztük Majka és a Belga, ám mindkettőjük visszautasította a felkérést.
A koncerten körülbelül ötven előadó lép színpadra, mindegyikük egy-egy rendszerkritikus dalt ad elő. A kritikus elmondta, hogy Majka három nap gondolkodás után nemet mondott, különösebb indoklás nélkül, míg a Belga kifejezetten politikai távolmaradásra hivatkozva utasította el a meghívást. Puzsér szerint a Belga szereplésének hiánya különösen sajnálatos, hiszen a zenekar szatirikus módon jósolta meg a nemzeti radikalizmus előretörését.
Majka a közösségi oldalán reagált a felkérésre:
„Sok dolog miatt döntöttem így. Kérlek titeket, hagyjátok meg nekem azt a szabadságot, hogy ebben nem az alapján döntök, hogy mit várnak el tőlem a követőim, vagy bárki, aki ezen a koncerten ott lesz, szervezi, hallgatja. Volt egy pár jó érvem erre, és arra a megoldásra is, és nem a Robival való kapcsolatom miatt nem akartam részt venni a bulin. Ezt simán mellőzni tudtam volna. Nem ez volt az ok.”
Az előadó hangsúlyozta, hogy márciusi turnéja során minden állomáson hangsúlyozta a vasárnapi választás fontosságát, de szerinte egy előadónak nem kell közvetlenül politizálnia, hanem gondolataival formálhatja a közízlést.
Majka hatalmas fricskával köszönt el Bindzsisztán debreceni polgáraitól – Campus Fesztivál, zárónap
Puzsér azt is pontosította, hogy a rendezvény nem egy konkrét párt mellett áll ki, hanem a Fidesz politikáját kritizálja.
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a
Google News-on is