Békemenet és Nemzeti Menet létszáma

Kutatók: Magyar Pétert közel háromszor annyian hallgathatták március 15-én, mint Orbán Viktort

Ország

Szabó Andrea szociológus és több mint ötven hallgató részvételével készült kutatás becsülte meg, hányan hallgathatták a főszónokokat a március 15-i eseményeken. A felmérés szerint Magyar Péter rendezvényén csaknem háromszor annyian lehettek, mint Orbán Viktorén.

A Tömegbecslő Kutatás 2026 eredménye alapján a beszédek tizedik percében a Békemeneten mintegy 58 ezer, míg a Nemzeti Meneten körülbelül 162 ezer ember tartózkodhatott.

A kutatás módszertanát összegző dokumentáció Baranyi Imre közgazdász Facebook-oldalán jelent meg. Ebben hangsúlyozták, hogy a becslés nem a teljes részvételt méri, hanem egy adott időpillanatban jelenlévő tömeget, így nem derül ki belőle, hogy összességében hányan vettek részt a rendezvényeken.

A számítás rétegzett mintavételi eljárással készült: Orbán Viktor eseményén 12, Magyar Péter rendezvényén 17 megfigyelési zónát jelöltek ki.

A kutatásban 56 fős hallgatói önkéntes csapat vett részt, munkájukat több szakember – köztük fesztivál- és koncertszervező, geofizikus, szoftverfejlesztő és adatelemző – segítette. A csoport nemzetközi példák alapján dolgozott ki egy új módszertant, amelyet korábban Magyarországon nem alkalmaztak.

„Az egyes zónákon belül legalább egy, de több esetben 3 megfigyelés történt 4 időpontban, amelyekből a T+10. perc volt a megfigyelés tényleges tárgya. A fényképek 3 méter magas szelfibottal készültek. Külön ügyeltünk a zónák bruttó és nettó területére, azaz arra, hogy a területen eleve meglévő tereptárgyak és az eseményhez tartozó technikák (színpadtól a mobil WC-ig) jelentősen csökkenthetik a figyelembe vehető hasznos négyzetmétert” – írták a módszertanról.

A kutatás eredményei eltérnek a kormányközeli értelmezésektől: a fideszes kommunikáció szerint „minden idők legnagyobb Békemenete” zajlott le, míg a Magyar Turisztikai Ügynökség 180 ezer főre becsülte a részvételt.