Rendszerbontó nagykoncert

Azahriah, HétköznaPI CSAlódósok, Dé:Nash – Rendszerbontó nagykoncertet szerveznek Puzsérék a választás előtti pénteken

Ország

Különleges, a kultúrát és a politikát összekapcsoló rendezvényt jelentett be Tóth Jakab újságíró és Puzsér Róbert: április 10-én “rendszerbontó nagykoncertet” tartanak a budapesti Hősök terén, amelynek célja a választási részvétel növelése és a rendszerkritikus hangulat kulturális formában történő megjelenítése.

A sajtótájékoztatón Tóth Jakab arról beszélt: a politikai ajánlatok már elhangzottak, a pártok bemutatták elképzeléseiket, így a választás tétje ismert. Szerinte azonban ezzel párhuzamosan megnyílt egy tér valami más számára is.

Úgy fogalmazott: “bizonyos szempontból a szavak ideje lejárt”, és a következő időszakban a kultúra és a zene kaphat nagyobb szerepet. Mint mondta, a kultúra az elmúlt években reneszánszát éli, és képes lehet megszólítani azokat is, akik a politikai kommunikációtól eltávolodtak.

Puzsér Róbert ehhez kapcsolódva arról beszélt: meggyőződése szerint “a politika a kultúra tulajdonsága”, vagyis amilyen egy társadalom kultúrája, olyan lesz a politikája is. Szerinte a magyar közéletben az elmúlt évtizedekben egyfajta kultúrharc alakult ki, amely identitáspolitikába és tartós megosztottságba torkollott.

Rendszerbontó nagykoncert

Úgy látja, a rendszerkritikus gondolatok már elhangzottak a különböző demonstrációkon és közéleti megszólalásokban, ugyanakkor ezeknek létezik egy érzelmi dimenziója is, amely elsősorban a zenében jelenik meg. Ezek a dalok szerinte a fiatalok, a városi közeg és az értelmiség felgyülemlett elégedetlenségét fejezik ki.

A tervezett koncert célja éppen ennek az érzelmi energiának az összegyűjtése és felerősítése. A szervezők azt szeretnék, ha a kultúra eszközeivel tudnák meghajtani a politikát, és ezzel növelni a részvételt az április 12-i választáson.

A rendezvényt a polgári ellenállás hirdeti meg, és a szervezők szerint egyszerre lesz demonstráció és koncert: minden fellépő egyetlen, kifejezetten rendszerkritikus dalt ad elő.

Puzsér Róbert elmondta: az elmúlt hetekben számos magyar előadót keresett meg, és több mint 30 fellépő jelezte részvételét. A már bejelentett nevek között szerepel Kardos-Horváth János, a HétköznaPI CsAlódások, Co Lee, Molnár Tamás, az Ivan & The Parazol és Azahriah is, de további előadókat is bejelentenek a következő napokban.



Punkhenger gördült át Debrecenen – HétköznaPI CSalódások és Prosectura a Klinikán

Ha az idei Campuson nem is, néhány hónappal később a Klinika Egyetemi Klub szombati eseményén hódolhattak szenvedélyüknek a punkzene debreceni és környékbeli rajongói.

A szervezők szerint a koncert célja az is, hogy közösségi élményt adjon azoknak, akik kiábrándultak a politikából, vagy eddig távol maradtak a közélettől. Mint elhangzott: “demokratikus élmények nélkül nem létezik demokrácia”, és a változást csak közösen lehet elérni.

A rendezvény megszervezéséhez támogatást is kérnek, amelyet online felületen keresztül lehet eljuttatni a kezdeményezéshez.

“Teljes a kiszolgáltatottság”

A sajtótájékoztatón a helyszín működésének biztonságára is kitértek. Puzsér Róbert ezzel kapcsolatban arról beszélt: szerinte reális veszély, hogy hatósági vagy adminisztratív eszközökkel ellehetetlenítik a működésüket.

Úgy fogalmazott, benne van, hogy célponttá válhatnak, és minden hasonló bezárásról szóló hír után az az érzése, hogy “mi leszünk a következők”.

Hozzátette: a jelenlegi szabályozás mellett a helyszínek üzemeltetői kiszolgáltatott helyzetben vannak, mivel nincs jogi lehetőségük arra, hogy minden vendéget átvizsgáljanak, ugyanakkor egyetlen állítás is elegendő lehet egy bezáráshoz.

“Van erre egy kifejezés: önkény” – fogalmazott.

A szervezők a sajtótájékoztató végén ismét hangsúlyozták: április 10-én a Hősök terén várják az érdeklődőket, két nappal később pedig mindenkit arra buzdítanak, hogy vegyen részt a választáson.

 

Kövesd a Facebookon a Debreceni Napot, és nem maradsz le a friss helyi, országos és egyéb hírekről >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a Debreceni Nap Google News oldalán is!