Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés – közölte a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Elmondta: az állami intézményekben oktató tanárok március 20-ig, az alapítványi és egyházi intézményekben dolgozók a márciusi fizetéssel, azaz április elején kapják meg a juttatást.
Magyarország azt a kötelezettséget vállalta az Európai Unióval kötött megállapodás keretében, hogy a pedagógus átlagbér a magyarországi diplomás átlagbér nyolcvan százalékát el fogja érni – emlékeztetett a miniszter, hozzátéve, mivel utóbbi a vártnál nagyobb mértékben emelkedett tavaly, a vállalás teljesüléséhez szükséges és indokolt a juttatást megadni.
“Brutális benzinár-emelkedés”
Ha Ukrajna tartósan zárva tartja a Barátság kőolajvezetéket, az brutális benzinár-drágulást hoz – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely közölte: ennek egyik oka, hogy az Ural és a Brent típusú olaj közötti árkülönbség legalább 13 dollár, a piaci árat nézve, a Brent szállítási költségével is számolva pedig az árkülönbség 20 dollár fölött van.
Továbbá, ha ellehetetlenül a százhalombattai, többségében uráli nyersolajat finomítani képes olajfinomító működése, akkor Magyarországnak finomított olajat kell vásárolni, így az árkülönbség még nagyobb lesz.
Ráadásul az uráli olaj hiánya, miután azt nem csupán Magyarország használta, hanem Közép-Európában még mások, elsősorban a szlovákok is, a közép-európai piacon olyan keresleti nyomást hoz létre, ami fel fogja hajtani az árakat
– tette hozzá Gulyás Gergely.
Mindezek miatt “olyan benzinár is kialakulhat, amelyet Magyarországon még soha nem láttunk” – összegzett a miniszter.
Magyar Péter “lepaktált”
Arra kérek most minden magyar embert: küldjünk három határozott, világos és félreérthetetlen NEM-et. Egyet Brüsszelnek. Egyet Kijevnek. És egyet a Tiszának. Eddig és ne tovább! – mondta Vitályos Eszter a Facebookra feltöltött videójában szerdán.
Úgy fogalmazott: a baloldaltól “sok mindent láttunk már.” “Nagy, sorsdöntő kérdésekben soha nem a magyar emberek oldalára állnak, hanem idegen érdekeket szolgálnak. De, amit most látunk a Tiszától, az minden eddiginél tovább megy” – hangsúlyozta, hozzátéve: “ez figyelmeztetés mindannyiunk számára.”
A kormányszóvivő szavai szerint az elmúlt napokban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyar Péter lepaktált azokkal, akik háborúba és üzemanyagválságba akarják taszítani Magyarországot.
“Lepaktált a háborúpárti brüsszeli elittel, amely felelőtlenül sodorja Európát ebbe a háborúba. Amely vég nélkül önti az európai emberek pénzét Ukrajnába. Amely már egészen ott tart, hogy nyíltan beszél magyar katonák háborúba küldéséről” – mutatott rá.
Vitályos Eszter úgy folytatta: Magyar Péter lepaktált a magyarokat fenyegető ukrán vezetéssel is. “Azzal a vezetéssel, amely hetek óta blokkolja a kőolajszállítást Magyarország felé. Azzal, amely megtámadta a Barátság-vezetéket. Azzal, amely katonai beavatkozással és erőszakkal fenyegeti a magyarokat” – tette hozzá.
A kormányszóvivő rögzítette: Magyar Péter a hatalomért cserébe “ezekkel kötött paktumot.” “A Tisza bizony összejátszik a háborúpárti ukrán vezetéssel és a brüsszeli elittel” – állapította meg.
Vitályos Eszter kijelentette:
ez kőkeményen Magyarország békéjéről, biztonságáról, és energiájáról szól. “Itt az idő kiállni. Itt az idő világossá tenni, hogy a magyar emberek nem kérnek ebből” – szögezte le, megjegyezve: ezt mindenki megteheti most három jó nagy NEM-mel.
“Tisztelettel kérem, csatlakozzanak a nemzeti petícióhoz!” – zárta videóját a kormányszóvivő.