Deák Dániel Medián

Bizonyítékot lebegtet a megafonos, hogy a Mediánnál nem is vezet a Tisza – de valamit csúnyán benézett

Ország

Nem azok a valódi számok, amelyeket a Medián januárban közzétett, irreálisak az általa publikált adatok – jelentette ki a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális híradójában csütörtökön.

Deák Dániel azt mondta: a valódi számokat “ellenzéki forrásokból” kapta meg. Az ellenzéki kollégák kamerákon kívül azt mondják, hogy “a húsz százalékos, meg hatalmas nagy előnyök a Tisza számára, amit a Medián és egyéb hozzá hasonló kutatócégek mérnek, ezek irreálisak, és nem felelnek meg a valóságnak”.

Az elemző jelezte: egy januári adatról van szó, amely szerint 36-36 százalékos volt a támogatottsága a Tiszának és a Fidesznek a teljes népességen belül. Hozzátette, hogy “ebben is van rengeteg módszertani probléma”, a birtokába jutott négyoldalas dokumentumot a közösségi oldalán is közzétette.

“Önmagában már ez a 36-36 százalék is irreális, de az még irreálisabb, amit egyébként a nyilvános kutatásban publikált a Medián” – jegyezte meg. Beszédesnek nevezte Hann Endrének, a Medián igazgatójának reakcióját, aki “egy-két mondattal elintézte, és nem fenyegetőzik perrel”, ebből pedig arra következtet, hogy “ő is nagyon jól tudja és tisztában van azzal, hogy valójában ezek a Mediánnak a számai”.

A híradó összefoglalója a HVG-ből idézte Hann Endrét, aki úgy reagált Deák Dániel szavaira, hogy “a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra, januárban pedig azt mértük, amit a HVG-ben közzétettünk”.

A megafonos propagandista, aki hivatalosan a XXI. Század Intézet vezető elemzője, a műsorban ezzel kapcsolatban azt is elmondta:

ez a dokumentum azért fontos, “mert eddig is sejtettük és eddig is éreztük szakmai körben, hogy irreálisak ezek a számok, amelyeket a Medián publikál”. Úgy vélekedett: “nem véletlen, hogy maga Hann Endre is arról beszélt egy interjúban, hogy ez nem választási előrejelzés, csak egy aktuális állapotfelmérés, tehát ő sem mondja azt, hogy ez lesz a választási végeredmény”.

Az elemző úgy látja: ez egyértelműen az adatok meghamisítása, közéleti manipulációs cél. Amerikában volt hasonló, ahol “megsemmisültek azok a kutatók, akik például Kamala Harrist tíz százalékos előnnyel mérték az amerikai választási kampányban”.

Ugyanezt látjuk most itt Magyarországon, “itt is a közvéleményt akarják manipulálni”. Ha a választási eredmény “teljesen más lesz, mint amit most Hann Endre kommunikál, akkor onnantól kezdve az ilyen kutatóknak vagy az ilyen kutatócégeknek egyszerűen nincsen maradása a nyilvánosságban” – sípítozott Deák Dániel.

De akkor hol az igazság?

Őszintén, nem tudjuk. De beszédes, amit a Vastagbőr blog talált. Mint írják, “Deák Dani kijött a nagy leleplezésével, szerinte hazudott a Medián arról, hogy vezet a Tisza, mert igazból 36-36 az állás”.

Igen ám, de az Origo képernyőfotóján látszik, hogy a Faszértő uraság a súlyozatlan adatokat hozta szándékosan nyilvánosságra és ahogy a nevében is benne van, ez torzít, mert bizony a megkérdezettek 62,5 százaléka 50 év fölötti volt.

A KSH-n látható érték szerint viszont a szavazójogú magyarok mindössze 48,7 százaléka 50 év fölötti. A fiatalok között meg amúgy is sokkal több a tiszás… A képernyő alján amúgy látszik, hogy megvolt a WEIGHT BY SULY adat is náluk. Csak azzal nem lehetett mentegetni a maffiát – írja a Vastagbőr.

“Árad a puca” – avagy így “szakértette” nemrég Deák Dániel Magyar Péter nemi szervét: