Szijjártó Moszkvában

Szijjártó: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az “ukrajnai” háború, ezért minek azt tovább folytatni

Ország

Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az “ukrajnai” (a kormánymédiában így kell nevezni a Putyin által kirobbantott orosz-ukrán háborút, azt sugallva, hogy az ukránok kezdték) háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint kedden Bangkokban.

A tárcavezető a thai kollégájával folytatott megbeszélését követően kijelentette, hogy Magyarországnak Thaiföld az egyik fő együttműködési partnere a délkelet-ázsiai térségben, és a két ország között abszolút egyetértés van a legfontosabb kérdésben, ugyanis Budapest és Bangkok is a béke pártján áll.

Kifejtette, hogy még Thaiföldről is látszik, hogy az ukrajnai háborúnak nem a csatatéren, hanem egyedül a tárgyalóasztalnál lehet megoldása, ezért a felek határozottan támogatják a békeerőfeszítéseket.

“Thaiföld és Magyarország kormányai a béke mellett állnak, (…) és szorgalmazzuk a békés megoldást az ukrajnai háborúra”

– szögezte le.

“Minél hosszabban tart ez a háború, annál tovább szenvednek az ukrán emberek, annál többen halnak meg, annál jobban lerombolják Ukrajnát, ezért semmi értelme nincs annak, hogy az Európai Unió újabb pénzeket vagy fegyvereket küldjön Ukrajnába”

– vélekedett.

“Ezekkel a pénz- és fegyverszállításokkal gyakorlatilag az Európai Unió csak meghosszabbítja a háborút. Elmondtam a külügyminiszter kollégának, hogy Brüsszelben egy háborús fanatizmus uralkodik, s ennek a keretében el akarják vinni az európai emberek pénzét Ukrajnába, de mi, magyarok ezt nem engedjük”

– folytatta.

“Elmondtam a külügyminiszter úrnak, hogy a magyar emberek pénzét nem vihetik Ukrajnába, mert mi nem vagyunk hajlandók fizetni egy olyan háborúért, amihez semmi közünk nincsen” – tette hozzá.

Majd arra is kitért, hogy ráadásul “egyértelmű”, hogy kinek a győzelmével fog végződni a háború, ezért teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetni, ezzel ugyanis csak meghosszabbítják az öldöklést.

A bátor miniszter nem nevezte meg a várható “győztest”, mert annyira azért mégsem bátor.

Szijjártó Péter ezután érintette a gazdasági együttműködést is, amelyben szavai szerint komoly sikereket értek el, miután Thaiföldön is értékelik azt, hogy hazánk biztosítja a legvonzóbb beruházási környezetet ma Európában.

Emlékeztetett, hogy a Thai President Foods élelmiszeripari vállalat nemrég úgy döntött, hogy 18 milliárd forint értékű beruházást kezd Esztergomban, ahol jelentős kapacitásbővítést hajtanak végre.

Bejelentette, hogy emellett a felsőoktatási együttműködés is új szakaszba lép azzal, hogy megállapodást írtak alá, amelynek keretében évente negyven thai hallgató tanulhat majd ösztöndíjjal Magyarországon, illetve közös képzésekről egyezett meg a Miskolci Egyetem és a Thai Kereskedelmi Kamara Egyeteme.

“Így Magyarország és Thaiföld kapcsolatai mind a politikai, mind a gazdasági, mind az oktatási területen számos sikert értek el, abból Magyarország sokat profitál, és kölcsönös szándék van ezen kapcsolatok további fejlesztésére”

– összegzett.

(MTI)