Kapitány István a Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője

A debreceni gyökerű Kapitány István, a Shell korábbi alelnöke lett a Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője

Ország

A Tisza Párt elnöke szombaton bejelentette: Kapitány István, a Shell korábbi alelnöke a szervezet gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője.

Magyar Péter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: Kapitány István két gyermek édesapja, 38 éve házas, karrierjét Magyarországon kezdte, majd Németországban, Dél-Afrikában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban töltött be vezető pozíciókat a Shellnél.

A világ egyik legnagyobb globális vállalatának vezetőjeként 85 országban 45 ezer kereskedelmi egységet és félmillió munkavállalót irányított

– emelte ki a politikus, hozzátéve, hogy 2020-2025 között a Menedzserek Országos Szövetségének is elnöke volt.

Magyar Péter tájékoztatása szerint Kapitány István számos hazai és nemzetközi elismerés, valamint díj birtokosa, elnyerte többek között az év menedzsere és az év európai iparági vezetője címet, 2023-ban pedig a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

A Shell és a Ferrari 76 éves együttműködésének köszönhetően szoros kapcsolatot ápolt az olasz autógyár fejlesztőivel és Forma 1-es pilótáival, köztük Michael Schumacherrel. Büszke rá, hogy a Shell egyik legsikeresebb termékét, a V-Powert-t Magyarországon fejlesztették ki
– ismertette a pártelnök.

A bemutató videóban elhangzik: Kapitány István “angyalföldi srácként hódította meg a világot”, de büszke debreceni gyökereire is. Tragikus repülőgép-balesetben elhunyt édesapja után maga is pilótának készült, ám végül “a legmagasabbra jutó magyar üzleti vezető lett”. Büszke magyarnak vallja magát, aki hisz a magyar tehetségben és szenvedélyesen szereti hazáját – hangzik el.

A propaganda Bajnaival próbálja összemosni

A propaganda szerint Kapitány István Bajnai Gordon rajongója – írta Magyar Péter, majd megosztott egy 2023-as idézetet, amelyben Szijjártó nyalizott Kapitány Istvánnak:

“Istvánt soha nem egy magyar származású embernek, hanem egy sikeres magyar üzletembernek tekintettük, főleg azért, mert maga is így tekint magára. Pontosan tudjuk azt, milyen kísértéseket jelent nemzetközi karriereket befutni és nemzetközivé válni. (…) Te mindvégig meg tudtad tartani a magyarsághoz, a magyar nemzethez való ragaszkodásod és a hazádat mindig is segítetted “

– ezekkel a szavakkal méltatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kapitány Istvánt 2023-ban, a Magyar érdemrend Tisztikeresztje átadásakor.

“Vajon ebből mi következik? Hogy Bajnai rajong Szijjártóért vagy fordítva? A valóság: Kapitány István Magyarország rajongója és azért állt a rendszerváltás és a honfitársai mellé, hogy a világszinten elismert vezetői tapasztalatát a haza szolgálatába állítsa. Köszönjük, István, hogy velünk vagy és hogy együtt építhetünk egy működő és emberséges országot!”

– írta Magyar Péter.