Nem hozott érdemi tartalmi fordulatot a Fidesz kampánya, hiába változott sok minden módszertanilag és formailag – erről beszélt Török Gábor politológus a 24.hu Törökülés című műsorának legfrissebb adásában. Az elemző szerint a kormánypárt kampányából továbbra is hiányzik az a válasz, hogy mit csinálna másképp 2026 után.
A választás időpontjával kapcsolatban Török Gábor hangsúlyozta: „hát mindenen lehet gondolkodni”, de szerinte nincs különösebb jelentősége annak, hogy az államfő az első lehetséges időpontra, április 12-re írta ki az országgyűlési választást. Úgy látja, a politikai elitben konszenzus van arról, hogy célszerű június elejére kormányt alakítani, és egy május végi voksolás inkább több találgatást és „kávéházi okoskodást” indított volna el.
A beszélgetés súlypontja azonban a Fidesz kampánystratégiájának értékelése volt. Török Gábor szerint miközben a kormánypárt számos látványos változtatást hajtott végre – jelöltek cseréje, új kampánytechnika, új kommunikációs csatornák, Orbán Viktor aktívabb szerepvállalása –, egyetlen dolog nem változott: a tartalom.
„Ha most azt a kérdést tesszük fel, tehát hogy mi ma a Fidesz politikája tartalmi értelemben, az tulajdonképpen szerintem nem más, mint ami négy évvel ezelőtt volt” – fogalmazott. Hozzátette: „Módszertanilag, formailag rengeteget változtatott, de az, ahogy hozzááll az ellenfélhez, az ahogy megpróbálja az ellenfelet keretezni, amilyen témákon keresztül az ellenfélről beszél.”
Felidézte Orbán Viktor kongresszusi beszédét is: „Mit mondott Orbán Viktor a kongresszuson? Migráció, gender, háború. Ez a három legfontosabb téma. Mintha 2021–22-ben lennénk.” Bár a háború hangsúlyozása később került előtérbe, Török szerint már a 2024-es európai parlamenti választás kampányát is ugyanezek a témák határozták meg.
A politológus szerint éppen az hiányzik a Fidesz politikájából, hogy világos képet adjon arról, mi változna egy újabb győzelem esetén. „Ami szerintem nagyon hiányzik a Fidesz politikájából és kampányából, az az, hogy a Fidesz bármit mondana arról, hogy 2026-tól mi lesz más, ha ők nyerik a választást.” Úgy látja, a kormánypárt kizárólag azzal kampányol, mi történne, ha az ellenfél kerülne hatalomra, de nincs tartalmi üzenet arról, hogy „akár személyi értelemben, akár tartalmi értelemben hogyan változna meg a Fidesz politikája”.
Török Gábor szerint még elemzői szinten sem nagyon merül fel az a kérdés, hogy a Fidesz érti-e, miért volt nehéz az elmúlt négy év sok választónak, és van-e válasza ezekre a problémákra. Meglátása szerint a kormánypárt üzenete így lényegében az: „mindent meg kell változtatni, hogy semmi se változzon”.
A kampány szlogenjéről is beszélt: szerinte a „biztos választás” jól illeszkedik ehhez a stratégiához, mert nem változást ígér, hanem a status quo fenntartását. „Ez egy sokkal jobb szlogen, de a mondanivaló ugyanaz” – mondta, párhuzamot vonva korábbi politikai üzenetekkel.
Török Gábor végül hangsúlyozta: a Fidesz taktikai lépései szerinte hatékonyak, a mindennapi politikai csatákat jól vívja meg a párt. A valódi kérdés azonban nem ez, hanem az, hogy helyes-e az a stratégia, amellyel nekimegy a választásnak. Ennek megítélése szerinte egyetlen időpontban lesz lehetséges: április 12-én este.