Minden baloldalit el kell vinni a szavazófülkébe – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfői online sajtótájékoztatóján.
Dobrev Klára azt mondta, a kormányváltás akár azon is múlhat, hogy elmegy-e szavazni az összes baloldali és liberális választó. A DK feladata azt elérni, hogy ezek az emberek ott legyenek a szavazófülkékben – jelentette ki pártelnök, hozzátéve, ezért a következő hetekben nem a megyeszékhelyeken, hanem kisebb településeken, a választókörzetek központjaiban folytatja országjárását.
Az európai parlamenti képviselő felsorolta, hogy egyebek mellett Szentesre, Pápára, Kazincbarcikára és Komlóra is elmegy. Dobrev Klára úgy fogalmazott: a választásokig folyamatosan úton lesznek, hogy “minél több embernek elmondjuk, nem kell feladniuk az elveiket, nem kell elárulniuk olyan értékeket, amelyeket mindig is fontosnak gondoltak”.
Biztosan nem lesz kormányváltás azok nélkül, akik nem egy teljesen jobboldali parlamentet akarnak – érvelt a pártelnök. Kiemelte, a kutatásokból pontosan tudják, hogy ha a DK nem indulna, akkor ezeknek az embereknek az elsöprő többsége otthon maradna.